A bank mindent visz?
A Fidesz - Adventi ajándék a városnak címmel - pénteken sajtótájékoztatót tartott Szegeden, a Victor Hugo utcai székházban. Dobó László és Szőllősi Béla elmondta: a Fidesz nem támogatta a víz, illetve csatornadíjak 31%-os, a csak busz- vagy villamos-bérletesek 30% illetve 46%-os, a szociális ellátások 12%-os, a távhő, a melegvíz-szolgáltatás, a lakbérekben megjelenő közös költségek emelését.
Dátum: 2003-12-08 12:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18099
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:15.403020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz szerint összemosódott az emberekben a folyamatos félretájékoztatásnak köszönhetően, hogy ki szavazott az áremelésekre a múlt heti közgyűlésen. Dobó László közölte, azokat az indítványokat ők nem szavazták meg, ahol az infláció feletti emelést indokolatlannak tartották, s a jövőben sem fognak támogatni semmilyen törekvést, mely az emberek megélhetését nehezíti illetve többlet terheket ró a családokra.
Szőllősi Béla tételesen kifejtette azokat az indítványokat, melyeket nem támogattak, így a víz, illetve csatornadíjak 31%-os, a csak busz- vagy villamos-bérletesek 30% illetve 46%-os, a szociális ellátások 12%-os, a távhő, a melegvíz-szolgáltatás, a lakbérekben megjelenő közös költségek emelését.
A családokra egyébként is nagy terheket fog róni a gáz, a villany, és a gyógyszerek áfa tartalmának növekedése, ami jövőre számításaik szerint mintegy 15%-al tesz drágábbá egy család életét - mondják az ellenzéki képviselők.
A Fidesz ezért jövő hét szerdától kezdve a nagyobb csomópontokon, bevásárlóközpontokban, állami intézmények közelében szórólap akciót tervez, amellyel tájékoztatni kívánják a lakosságot milyen adventi ajándékot kapott a várostól és az ország vezetésétől a lakosság.
foszer, tiszaportal.hu