Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Adomány a kárpátaljai fogyatékkal élőknek

Adventi segélyprogramjának keretében egymillió forint értékű adományt juttat el kárpátaljai településekre a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat, a kedvezményezettek főként fogyatékkal élő gyerekeket nevelő családok - mondta el a segélyszervezet PR-referense hétfőn az MTI-nek.


Dátum: 2003-12-08 13:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18103
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:16.671775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Élelmiszereket és higiéniai csomagokat kap hatvan olyan beregszászi család, akik fogyatékkal élő gyermeküket alacsony jövedelem mellett nevelik - tette hozzá Kis Boáz.

A szeretetszolgálat képviselője elmondta: több, súlyosan beteg gyerek is él a térségben, akik létfontosságú gyógyszereket is kapnak a részben Magyarországról szállított, részben helyben megvásárolt egységcsomagok mellé.

Megjegyezte: a segélyakció a nehéz körülmények között élő rokkantnyugdíjas felnőttekre is kiterjed, a szeretetszolgálat továbbá tisztítószereket és könyveket szállít a csetfalvai iskola, valamint a benei óvoda és könyvtár részére.

Az adományok részét képezi egy édességekből és könyvekből összeállított karácsonyi ajándékcsomag is, amelyet a fogyatékkal élők családjai, az iskola tanulói és az óvodások is megkapnak - tette hozzá Kis Boáz.

A segélyszervezet adventi adománygyűjtő kampányához kapcsolódó segélyprogramja során a következő napokban könyvadományokat oszt szét öt soroksári általános iskolában, valamint roma-programjának keretében cipő- és ruhaadományokat szállít Hajdúhadházára - közölte a PR-referens.

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat december elsejével kezdte meg "szeretet. éhség." elnevezésű hagyományos adventi segélyprogramját. Ennek célja a társadalom perifériájára sodródott, hátrányos helyzetű emberek megsegítése a szeretet ünnepének idején - mondta el korábban, az idei akciót bemutató sajtótájékoztatón Lehel László, a segélyszervezet igazgatója.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek