Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Le Pen a második fordulóra készül

A francia elnökválasztás vasárnapi első fordulóján a két jelöltet indító szélsőjobboldali tábor együttesen a voksok 15 százalékát is megszerezheti, s ez visszaüthet az élen álló két jelölt pozíciójára.


Dátum: 2002-04-18 10:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:27.386602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Le Monde szerdán a közvélemény-kutatások tükrében elemzi a három évvel ezelőtti pártszakadáskor eltemetettnek hitt radikális nacionalista áramlat újraéledését. A Nemzeti Frontból (FN) Nemzeti Republikánus Mozgalom (MNR) néven új törpepártot alapító Bruno Mégret nyíltan rasszista programjával 3 százaléknyi választói rétegnél talál visszhangra. Jean-Marie Le Pen viszont 9-14 százalékos eredményével a harmadik helyet foglalja el. A második forduló biztos befutójának várt Jacques Chirac távozó konzervatív párti elnök és a szocialista Lionel Jospin miniszterelnök egyaránt szavazatokat veszít, mindkettőjük mutatója 18 százalék körül billeg.

Elemzők az FN és az MNR összesített magas rokonszenvindexét annak tulajdonítják, hogy az idei, nem sok érdeklődést keltő kampány minden elnökjelöltje vezértémaként emelte ki a közbiztonság romló helyzetét. Nem volt kivétel a kétosztatú politikai mező éllovas párosa sem.

Chiracnak kapóra jöttek a kampányidőszakban elkövetett tragikus bűncselekmények - köztük a nanterre-i lövöldözés, több banditatámadás és gyújtópalackos akció -, hogy ellenfelének alkalmatlanságáról szóljon. Jospin pedig kényszerűen elismerte, hogy a munkahelyteremtés jótékony hatásától a bűnözési statisztika automatikus javulását remélte. Legutóbbi megnyilatkozásakor figyelmeztette ellenfelét, hogy a téma erőltetésével a szélsőjobboldal malmára hajtja a vizet.

Le Pen e viták farvizén evezve, szinte erőlködés nélkül tálalhatta rendpárti programját annak igazolásául, hogy a két vezető kandidátustól nincs mit várni, ha az előző hét, illetve öt évben nem tudták megfékezni a bűnözést, Mégret pedig a zsinagógagyújtogatásokkal igazolta az arab bevándorlás visszaszorítását követelő érvelését.

Az FN-vezér népszerűségét a legfrissebb BVA-felmérés már 16 százalék körül méri. A Le Monde-nak nyilatkozva Le Pen magabiztosan jelentette ki, hogy készül a második fordulóra. Jó esélyt lát arra, hogy vagy Chiracot, vagy Jospint elüti a továbbjutástól, s egyikükkel ő fog megküzdeni az elnöki bársonyszékért.

Hangoztatta, hogy a felmérések tanúsága szerint a francia közgondolkodás "lepenizálódik", az általa kezdettől favorizált közbiztonság problémájának asztalra kerülése visszaemelte pártját a többi politika erő szalonképes táborába. "Ha a kormányzás feltétele az előrelátás, akkor én vagyok az, akinek kormányoznia kell" - állította.

Közölte, hogy offenzívájának elsőrendű célpontja továbbra is Chirac, mert szerinte a konzervatív tábor jelöltje hétéves elnöksége után semmilyen teljesítményt nem tud felmutatni, megbocsáthatatlan bűne viszont, hogy az 1997-es előrehozott választásokkal odaengedte a hatalomhoz a baloldalt , és nem állta újtát a szocialista programnak.

Ha mégsem kerülne be a második fordulóba, és Chirac továbbra sem hajlandó vele - akár csak hallgatólagos - választási együttműködésre lépni, nem számíthat az FN-szavazók csatlakozására - figyelmeztetett. A közvélemény-kutató intézetek becslései szerint viszont a Le Pen-tábor közel fele hajlandó lenne Chiracra voksolni a második választási fordulóban.

Kapcsolódó elemek