Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csak Gyurcsány tüntethet Magyarországon?

Szijjártó Péter Lamperth Mónikához intézett interpellációt amiatt, hogy megtudja: miért nem szólították fel megafonon rendőrség vezetői Gyurcsány Ferencet és társait arra, hogy azonnali hatállyal oszoljanak szét az Oktogonon, és ne próbáljanak ellenállni a rendőri erőknek, különben egytől öt évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket? És miért oszlattak fel néhány tucatnyi embert december 1-jén a főváros egyik legkevésbé forgalmas pontján, a késő esti órákban arra való hivatkozással, hogy a tüntetés a közlekedés rendjének aránytalan sérelmét okozza?


Dátum: 2003-12-08 15:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18114
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:20.081084, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


2003. november 13-án Gyurcsány Ferenc sportminiszter néhány tucatnyi híve társaságában előzetesen nem engedélyezett megmozduláson vett részt az Oktogonnál, emlékeztetett Szijjártó Péter. A képviselő rámutatott: a rendőrség készenléti egysége nem vonult ki gumibotokkal és védőpajzsokkal felszerelve, és egyetlen lovas rendőr sem bukkant fel, hogy gátat vessen ennek a zsenge demokráciánkban várhatóan páratlan méretű rendzavarásnak. A rendőrség vezetői nem szólították fel megafonon Gyurcsány Ferencet és tüntető társait, hogy azonnali hatállyal oszoljanak szét, és ne próbáljanak ellenállni a rendőri erőknek, különben egytől öt évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket. A rendőrség nem oszlatta fel a néhány tucatnyi embert a főváros egyik legforgalmasabb pontján, noha a megmozdulás a közlekedés rendjének aránytalan sérelmét okozta, és számos polgárt akadályozott meg abban, hogy úti céljához zavartalanul eljusson.

2003. december 1.-én a Lelkiismeret'88 csoport vezetője, Kocsis Imre néhány tucatnyi híve társaságában előzetesen bejelentett, de a rendőrség által nem engedélyezett tüntetésen vett részt a Stromfeld Aurél utcában. A rendőrség készenléti egysége ekkor kivonult gumibotokkal és védőpajzsokkal felszerelve, és a lovas rendőrök egész hadserege bukkant fel a helyszínen. A rendőrség vezetői megafonon szólították fel Kocsis Imrét és néhány tüntető társait, hogy ne próbáljanak ellenállni a rendőri erőknek, különben egytől öt évig terjedő szabadságvesztés fenyegeti őket. A rendőrség feloszlatta a néhány tucatnyi embert a főváros egyik legkevésbé forgalmas pontján, a késő esti órákban, arra való hivatkozással, hogy a tüntetés a közlekedés rendjének aránytalan sérelmét okozza.

Az Ön megítélése szerint alkotmányosan járt-e el a rendőrség akkor, amikor politikai alapon diszkriminálta Kocsis Imréék tüntetését, míg Gyurcsány Ferencet kivételezett bánásmódban részesítette, és szemet hunyt az előzetesen nem engedélyezett megmozdulás megtartása felett?

Hogyan fordulhat elő az, hogy a Belügyminisztérium által irányított rendőrség visszaél a közlekedés rendjének aránytalan sérelmére hivatkozó jogszabályi passzussal és politikai alapon kedvez bizonyos erőknek, míg a másik oldalon erőszakot alkalmaz a kormánnyal szemben kritikát megfogalmazó személyekkel szemben?

Mit jelent a közlekedés aránytalan sérelme? Ön valóban komolyan gondolja azt, hogy ötven vagy hatvan ember aránytalanul akadályozza a közlekedést a késő esti órákban egy kihalt mellékutcában akkor, ha kritikát fogalmaz meg a kormánnyal szemben, de egyáltalán nem akadályozza a közlekedést a főváros legforgalmasabb közlekedési csomópontján akkor, ha az MSZP-t éltető röplapokat oszt szét a járókelőknek?

A demagóg

Lamperth Mónika szerint Szijjártó Péter demagóg, és csak azért tette fel a kérdést neki, hogy megbélyegezhesse a kormányt. Lamperth úgy tudja, hogy a rendőrség nem diszkriminál politikai alapon. Úgy fogalmazott: a Magyar Köztársaságban mindenki élhet alkotmányos alapjogaival.

Szijjártó Péter emlékeztetett: Gusztos Péter a december 3-i, TV2 Jó estét, Magyarország! című műsorában elmondott nyilatkozatára, melyben a szabad demokrata képviselő kifogásolta a szaporodó rendőrségi betiltásokat, így a Lelkiismeret '88 tüntetésének betiltását. Majd arra kérte a szabad demokratákat, hogy váltsák tettekre a szavakat, és ne szavazzák meg a miniszteri választ.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek