Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A fegyveresek is a sztrájk mellé álltak

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége (FRDÉSZ) egyetért az országos közszolgálati sztrájkbizottság felállításával, és, bár annak munkájában a törvény erejénél fogva nem vehet részt, minden törvényes eszközzel segíti munkáját - közölte a szervezet elnöke hétfőn az MTI-vel.


Dátum: 2003-12-08 17:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18122
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:22.495472, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az FRDÉSZ, mint az OKÉT (Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács) alanyi jogú tagja sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormánnyal a jövő évi bérfejlesztésről folytatott tárgyalások eredménytelenül zárultak" - olvasható Kónya Péter közleményében.

A bejelentés szerint amennyiben a sztrájkbizottság által folytatott tárgyalások is eredménytelenül zárulnak, a szövetség kifejezésre juttatja a fegyveres és rendvédelmi dolgozók szolidaritását a közszolgálati sztrájkot vállalókkal.

A közleményben az áll: ebben az évben a fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos állományának több mint 40 százaléka szenved reálbér-csökkenést, a közalkalmazottaknak szintén nem emelkedett a bérük. A közlés szerint a szervezet "nem tudja elfogadni, hogy a kormány a jövőre tervezett 6 százalékos bérfejlesztést nem a közszféra illetményrendszereibe beépítve kívánja végrehajtani".

A FRDÉSZ azzal érvel, hogy a közalkalmazottak esetében egyedül a bértábla emelése jelent garanciát a béremelés minimumára, a hivatásos állománynál pedig a köztisztviselői illetményalap nemcsak a bérrendszer alapja, de meghatározza például a ruhapénz és a lakbér-hozzájárulás mértékét. is.

"Az illetményalap több éves befagyasztása így nemcsak az illetmények, de az egyéb juttatások inflálódását is eredményezi" - olvasható a közlésben.

Az országos közszolgálati sztrájkbizottságot november 25-én alakította meg négy konföderációba tömörült 23 szervezet azt követően, hogy az Érdekegyeztető Tanács november 18-i ülésén nem született megállapodás a közszféra jövő évi béreiről.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek