A pápa az erőszak ellen
A béke kegyelmi ajándékát kérte a világra az erőszakos cselekmények áldozataiért mondott hétfői imájában II. János Pál pápa. A katolikus egyházfő hétfőn Szűz Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepén a római Piazza di Spagna téren álló Mária-szobornál fejezte ki tiszteletét a szent előtt.
Dátum: 2003-12-08 20:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18135
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:26.152274, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A 83 éves II. János Pál az erőszak és a háborúk áldozataiért, valamint a harcok sújtotta nemzetekért imádkozott, és békét kért a világra. Mint mondta, a jelen kor a bizonytalanság és a félelem időszaka. A római katolikus egyház december 8-án ünnepli Mária szeplőtelen fogantatását, amely dogmát 1854-ben IX. Pius pápa hirdetett ki hivatalosan egyházi hittételként. II. János Pál pápaként immár 26. alkalommal koszorúzta meg tisztelete jeleként a Róma belvárosában álló Mária-szobrot.
MTI - fidesz.hu