Antidemokratikus az ifjúsági tárca kísérlete
Több ifjúsági szervezet tiltakozott a vasárnapi Gyermek- és Ifjúsági Konferencia (GYIK) második megalakítási kísérletét követően. A szervezetek nehezményezték az antidemokratikus, diszkriminatív és jogszerűtlen magatartást, amellyel a magukat szervezőnek kikiáltó magánszemélyek életre kívántak hívni egy ifjúsági ernyőszervezetet.
Dátum: 2003-12-09 07:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18136
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:26.496969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Három ifjúsági szervezet a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium háttérirányításával megpróbálta a múlt vasárnap másodjára is tető alá hozni a magyar ifjúságot országosan képviselő csúcsszervet, a Gyermek- és Ifjúsági Konferenciát.
Több ifjúsági szervezet tiltakozott az antidemokratikus és diszkriminatív formában megnyilvánuló kormányzati akarat ellen. Az Áprilisi Ifjak megengedhetetlennek tartják, hogy az előző gyűlésen részt vett és regisztrált szervezetek jelentős, jól körülhatárolható része nem kapott meghívást a hét végi gyűlésre, valamint hogy egyes szervezetek 3-4, esetenként 5 mandátummal rendelkeztek, mások mindössze eggyel. A mandátumvizsgálatnál nem volt személyazonosság-ellenőrzés, tehát bárki nevében bárki regisztrálhatott. Azok a szervezetek, amelyek hangot szerettek volna adni a szervezés hiányosságainak, nem kaptak szót vasárnap.
Az Országos Gyermek- és Ifjúsági Parlament - mint a GYIK-et meghirdető egyik ifjúsági ernyőszervezet - elhatárolódott az önjelölt szervezők múlt hét végi akciójától.
A Magyar Cserkészszövetség ugyancsak a leghatározottabban elutasította azt az eljárásmódot, hogy magánszemélyek, két ifjúsági tömörülés és a GYIK 2003. október 18-án megválasztott szervezőbizottsága neve mögé bújva összehívták a GYIK ülését, és az előkészítés során úgy jártak el, hogy több szervezet még meghívást sem kapott erre a tanácskozásra.
Drucza Attila, Magyar Nemzet