Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vasárnap mindenki

Orbán Viktor arra kéri a választókat: péntek este vegyék le ruhájukról a kokárdát, hogy ne látsszon senkin, melyik erőre kíván szavazni.


Dátum: 2002-04-18 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1699
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:28.308971, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök erről csütörtökön a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában azzal a kérdéssel kapcsolatban beszélt, hogy felvetődött az a lehetőség, miszerint esetleg a kokárdával megjelenő választóknak a szavazókörben nem lepecsételt szavazólapot adnak, amitől voksuk érvénytelenné válik.

Orbán Viktor a nézők választási csalásokat firtató kérdéseire válaszolva hangsúlyozta, hogy ő, mint miniszterelnök, nem vonhatja kétségbe az Országos Választási Bizottság azon határozatát, hogy a választások első fordulója szabályosan zajlott le. Hozzátette ugyanakkor, hogy ő is hallott különféle esetekről.

Leszögezte: pártja nem készül ellenzéki szerepre. Kiemelte, még sohasem fordult elő az, hogy egy párt több ember bizalmát kapja meg, mint amikor kormányra került, a Fideszre pedig csaknem 300 ezerrel többen szavaztak április 7-én, mint négy évvel ezelőtt.

Úgy vélte, hogy az emberek valójában nem egy politikai párt, hanem célok, értékek és bizonyos kormányzati döntések mögé sorakoztak fel.

Megjegyezte, hogy az április 7-i választáson 1 százaléknak is döntő szerepe volt: ennyin múlott, hogy a MIÉP nem került be a parlamentbe, az SZDSZ viszont bejutott, s a Fidesz és az MSZP között is 1 százaléknyi szavazat lett a különbség.

Orbán Viktor szerint a döntő szót a választás után a vidéki Magyarország mondja majd ki. Hozzátette, bízik abban, hogy a kisgazda érzelmű emberek elmennek szavazni a második fordulóban.

Hangsúlyozta: vasárnap mindenki "tiszta lappal" indul, a választók lehetőséget kapnak arra, hogy átgondolják április 7-én hozott döntésüket.

Kérdésre válaszolva kijelentette, szomorúan hallotta, hogy az MSZP-sek megtámadták Egerszegi Krisztinát, az olimpikonnak a Fidesz szombati rendezvényén való közreműködése miatt.

Kovács István bokszoló kitüntetésével kapcsolatban rámutatott, hogy arról még akkor döntöttek, amikor a sportoló bejelentette visszavonulását.

A fideszes politikus megismételte korábban is hangoztatott álláspontját, miszerint a XX. század legkorruptabb négy esztendeje 1994 és 1998 között volt.

A választások időszakában való kormányzati tevékenységet firtató kérdéssel kapcsolatosan elismerte, hogy a Horn-kormány a hivatali ideje utolsó pillanataiban megkötött szerződésekkel nem lépte túl a jogszerűség határát.

Elmondta, hogy az államigazgatásnak azt az utasítást adta, hogy egyetlen döntést se halasszanak el csak azért, mert választások zajlanak.

A pótköltségvetés kérdését érintve a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy "a Bokros-csomag bevezetése is így kezdődött" 1994-1995-ben.

A nyugdíjemelésről szólva kifejtette, hogy a törvény szerint a bérek emelkedése alapján kell korrigálni a nyugdíjakat, és ezt a kormány a korábbiakhoz hasonlóan két lépésben, félévkor és év végén kívánja megtenni.

Mint mondta, míg a nyugdíjemelés véglegesen beépül a járandóságba, úgy a 13. havi nyugdíj egyszeri és bizonytalan juttatás.

Orbán Viktor közölte, hogy a 45-50 éves korosztály elhelyezkedését a kabinet a tb-járulék csökkentésével kívánja elősegíteni.

A kormányfő szerint a félelem kérdése a választásokkal kapcsolatosan "egy pesti értelmiségi szűk kör állandó beszédtémája", vidéken ugyanis senki nem fél semmitől.

Úgy vélte, társadalmi összefogást nem politikai szólamokkal, hanem döntésekkel lehet teremteni, és a polgári kormány több olyan lépést tett, amely erősítette a nemzet egységét.

Azzal kapcsolatban, lesz-e újabb miniszterelnök-jelölti vita, Orbán Viktor jelezte, ő készen áll, de úgy tűnik, mintha a másik oldal "menekülőre fogta volna".

Kapcsolódó elemek