Határon Túli Magyarok Zenéje a Zeneakadémián
A Periferic Records ''Határon Túli Magyarok Zenéje III.'' címmel rendezi meg immár harmadik alkalommal ünnepi estjét 2003. december 14-én (vasárnap) este 19:30 órai kezdettel a Zeneakadémia Nagytermében, a ''Zene A Periférián Koncertek'' keretében. A tavalyi nagysikerű "Bástya-Tatros-Söndörgő" hangverseny után idén a Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta lesznek a határon túli barátaik házigazdái.
Dátum: 2003-12-09 07:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:27.142025, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Periferic Records meggyőződése, hogy az egymástól távol vagy egymás mellett élő népcsoportok közötti kapcsolat fenntartása és a kommunikáció a mindenki számára érthető zene eszközével könnyebb és sikeresebb lehet. A rendezők célja, hogy az anyaországban és a határon túli terülteken élők megismerjék egymás zenéjét, s a zenészek találkozzanak egymással.
Fellépők:
Petrás Mária (Moldva) - ének, dob
Maneszes Márton (Mezőség) - hegedű, ének
Muszka Bene György és Muszka Bene Ilonka (Kalotaszeg) - tánc
Oláh Dezső - cimbalom
Házigazda:
Muzsikás Együttes és Sebestyén Márta
Helyszín: Liszt Ferenc Zeneakadémia Nagyterme
(Budapest, VI. ker., Liszt Ferenc tér 8.)
Időpont: 2003 december 14., este 19:30
mno.hu - fidesz.hu