Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csütörtök estétől sztrájkolnak az olasz vasutasok

Csütörtökön egész napos munkabeszüntetést tartanak az olasz vasutasok 21.00 órától kezdve. Ez idő alatt Olaszországban bizonytalan lesz a vonatközlekedés és ez érintheti a Magyarországról induló Dráva és Venezia vonatjáratokat is.


Dátum: 2003-12-09 10:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:29.212937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A MÁVINFORM közölte, hogy Budapestről elindítják a vonatokat, de az utazóknak fel kell készülniük arra, hogy a szerelvény csak az olasz határig közlekedik, onnan bizonytalan lesz az út további része - legalábbis vasúton. A Magyarországon megvásárolt vasúti jegyeket kívánságra a MÁV visszatéríti, a kezelési költségek levonása nélkül.

Egy másik korlátozás is lesz az olasz vasúti hálózaton, de ez pályaépítés miatt. Szombaton a Budapestről induló Dráva nemzetközi vonat csak Triesztig közlekedik. A továbbutazók onnan egy másik vonattal juthatnak el Velencébe, így 21 óra 49 perckor érkezhetnek meg a végállomásra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek