Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbantás Moszkvában

Öt ember vesztette életét és tizennégyen sebesültek meg kedden Moszkva szívében, nem messze a Vörös tértől egy robbantásban. A Nacional szálloda előtt történt detonációt nem sokkal később egy újabb robbanás követte, de erről később kiderült, hogy azt már a tűzszerészek hajtották végre.


Dátum: 2003-12-09 12:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:30.756414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A helyszínen ugyanis egy női holttest mellett egy fekete táskát találták, amelyről a rendőrök feltételezték, hogy robbanószerkezetet rejt. Ezt igazolta a nyomkutató kutya reagálása is, és a szakemberek távirányítású berendezéssel felrobbantották a pokolgépet az időközben a gépkocsiforgalom, valamint a gyalogosok elől lezárt területen. A nyomozás legfrissebb adatai szerint két öngyilkos nő volt a merénylő. Az egyiknek sikerült működésbe hoznia a pokolgépét, a másiknak nem, de mindketten odavesztek a kamikazeakcióban. Az öt kilogramm trotil hatóerejével egyenértékű robbantás a Tverszkaja (volt Gorkij) utca Kreml felé eső részén, a Nacional szálloda előtt történt. A sebesültek közül négy állapota súlyos. Az áldozatok többsége épp a szálloda mellett haladt a közelben lévő metróállomás felé, amikor a robbanás bekövetkezett. A Nacional éttermében tartózkodók közül is többen megsebesültek a betört ablaküvegek szilánkjaitól. A moszkvai hatóságok terrorakciónak minősítették a robbantást, melynek hátterét a belügyminisztérium, a főügyészség és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szakembereiből álló bizottság vizsgálja. Az FSZB közlése szerint az egyik merénylőt a csecsenföldi szakadárok egyik táborában képezték ki, s július óta országos körözés van érvényben ellene.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek