Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Harminchat százalékkal emelkedhet a fővárosi csatornadíj

A csatornadíj közel 36, a szemétdíj 15, a vízdíj 6,5 százalékkal emelkedik január elsejével, ha a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén elfogadja a többségben lévő MSZP-SZDSZ-koalíció vezetőinek javaslatát.


Dátum: 2003-12-09 14:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18153
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:16:31.793120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bőhm András az SZDSZ frakcióvezetője elmondta, hogy az MSZP képviselőcsoportjának vezetőjével folytatott hétfői megbeszélésen állapodtak meg az említett díjemelési mértékekről, ugyanakkor egyelőre nem született koalíciós megegyezés a szippantás díjáról, de a végső döntés legkésőbb a december 18-ai közgyűlésen erről is megszületik. Emlékeztetett, a csatornadíj nagyarányú emelését a jelenlegi kormány által január elsejétől életbe lépő ökoadó indokolja. Közlése szerint az ökoadó megjelenését követően a fővárosnak nincs más lehetősége, mint hogy azt részben áthárítsa a fogyasztókra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek