Jóléti rendszerváltás: tovább nő a gyógyszerek ára januárban
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kedden szóban tájékoztatta a gyógyszergyártókat és forgalmazókat a január 1-jén érvénybe lépő új gyógyszerárakról és támogatásokról. A tájékoztató szerint csaknem minden gyógyszer patikai térítési díja emelkedik - közölte az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete.
Dátum: 2003-12-09 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18169
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:36.879804, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyesület közleménye szerint a gyógyszerek térítési díja annak ellenére emelkedik, hogy a gyártók árat nem emeltek, sőt számos készítménynél csökkentették az áraikat. A térítési díj emelkedésének oka egyrészt az 5 százalékos áfa bevezetése, másrészt, hogy több gyógyszer esetében csökken a támogatás mértéke.
Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke elmondta: 48 készítmény lekerül a 100 százalékos tb támogatottságú listáról, a 90 százalékban támogatott gyógyszerek listája pedig 201-gyel lesz kevesebb. Mindkét csoportban terápiához kötött fix támogatást vezetnek be. A fix támogatás forintban meghatározott mértékét a legolcsóbb készítmények árának átlagából számítják ki meghatározott képlet alapján. Ez azt jelenti, hogy a drágább gyógyszerek ára egyes esetekben drasztikusan nőhet - fejtette ki az elnök.
MTI - fidesz.hu