A Pentagon kizárta a francia, német és orosz cégeket az újjáépítésből
Az amerikai védelmi minisztérium, a Pentagon kizárta a francia, német és orosz cégeket fővállalkozóként az iraki újjáépítésből az Egyesült Államok "biztonsági érdekeire" hivatkozva. A három ország kirekesztése Paul Wolfowitz védelmi miniszterhelyettes múlt héten kiadott - a sajtóban most kiszivárgott - újjáépítési irányelveiből derül ki, amely az eddigi legsúlyosabb megtorlása annak, hogy a párizsi, a berlini és a moszkvai kormány az ENSZ Biztonsági Tanácsában ellenezte az Irak elleni háborút, a bagdadi rezsim megdöntése után pedig nem járult hozzá katonával a biztonság megszilárdításához.
Dátum: 2003-12-10 07:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18174
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:38.397662, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A washingtoni kongresszus novemberben George Bush amerikai elnök kérésére 18,6 milliárd dollárt szavazott meg Irak újjáépítésre térítésmentes segélyként. Az összegből 26 nagy haszonnal kecsegtető, hamarosan kiírásra kerülő projektet finanszíroznak majd, amelyek célja egyebek között az elektromos hálózat, a kőolajipar, a csatornahálózat felújítására, az új iraki hadsereg felszerelése.
Paul Wolfowitz irányelvei szerint csak az Egyesült Államokból és a 61 koalíciós partner országból pályázhatnak cégek fővállalkozóként a megrendelésekért. A listán Franciaország, Németország és Oroszország neve nem szerepel. A szerződéseket elnyerő társaságok alvállalkozójaként azonban francia, német vagy orosz cégek is bekapcsolódhatnak az újjáépítésbe.
Az iraki újjáépítés honlapjára feltett irányelvek szerint az Egyesült Államok alapvető biztonsági érdekeinek a védelmében fontos, hogy korlátozzák a részvételt a fővállalkozói megbízásokért folyó versenyben, amelyben csak amerikai, iraki, illetve azon országok cégei vehetnek részt, amelyek koalíciós partnerek, illetve katonákat küldtek az arab országba. A dokumentum szerint 2003 májusa óta 14 ezerről 23,7 ezerre nőtt a nem amerikai koalíciós erők száma, az amerikai katonák száma pedig 12 ezerrel csökkent. A pályázatok lehetőségének a korlátozása az irányelvek szerint jutalom és ösztönzés is a további együttműködésre. A listán szerepel egyebek között Nagy-Britannia, Olaszország, Magyarország, Románia, Uganda, Afganisztán a Tonga-szigetek és Törökország.
Joseph Biden, a szenátus külügyi bizottságának az elnöke bírálta a Pentagon döntését, amelyet a három ország "teljesen fölösleges arculcsapásának" nevezett. Christopher Shays republikánus képviselő, aki nemrég tért vissza Irakból, helytelenítette a védelmi tárca lépését. Says kedden egy másik republikánus kollégájával, az ugyancsak Irakban járt Frank Wolf képviselővel arra buzdította a kormányt, hogy kettőzze meg erőfeszítéseit az iraki újjáépítés nemzetköziesítése érdekében.
MTI - fidesz.hu