Földrengés Tajpejben
Nagy erejű - a Richter-skálán mérve 6,6-os - földrengés, majd nem sokkal később egy 5-ős erősségű utórengés rázta meg szerdán Tajvan fővárosát, Tajpejt. Esetleges áldozatokról, illetve károkról egyelőre nem érkezett jelentés.
Dátum: 2003-12-10 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18175
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:38.676670, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A rengés epicentruma Tajpejtől 200 kilométerre délre a tengerparton volt, ahol kisebb tüzek és gázszivárgások keletkeztek, valamint néhány távközlési rendszer egy időre felmondta a szolgálatot. A fővárosban a házak az első rengés alatt egy percen keresztül inogtak - számoltak be róla a helybeliek.
Tajvanon gyakoriak a földmozgások, de ezek rendszerint csekély erejűek. Négy éve azonban egy 7,6-os erejű földmozgás 2400 ember halálát okozta a szigeten.
MTI - fidesz.hu