Az ENSZ közgyűlése elhalasztja az emberi klónozásról szóló vitát
Az emberi klónozás tilalmáról szóló egyezmény tárgyalásának egyéves felfüggesztéséről döntött kedden ENSZ közgyűlése. A világszervezet 191 tagállama egyetért abban, hogy egyezménnyel kell betiltani az emberi lények klónozását. Megosztott azonban a vélemény azzal kapcsolatban, hogy engedélyezzék-e a terápiás célú embrióklónozást, amely lehetőséget teremthet valamilyen halálos betegség gyógyítására.
Dátum: 2003-12-10 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:41.937615, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A közgyűlés jogi bizottsága novemberben egyetlen szavazattal úgy döntött, hogy az egyezményről nem tárgyalnak a következő két éven belül. Ezután született a közgyűlésben a keddi kompromisszumos megoldás az egyéves halasztásra.
A döntés azt jelenti, hogy a klónozás betiltásáról szóló egyezményt napirendre tűzik az ENSZ-közgyűlés 2004 szeptemberében kezdődő következő ülésszakán. Több diplomata azonban kételyeinek adott hangot, hogy egy év alatt át lehet hidalni a nézetkülönbségeket.
Egy amerikai ENSZ-diplomata szerint ez volt a legtöbb, amit Washington elérhetett. Az Egyesült Államok kormánya nemcsak a reprodukciós, hanem a terápiás klónozást is be akarja tiltani, és ebben a szándékában 60 ország támogatja, elsősorban latin-amerikai és európai katolikus országok. Olaszország, Spanyolország, Portugália és Írország úgy tekintenek gyógyászati célú klónozásra is, mint emberi életek elvételére.
További harminc ország, köztük Nagy-Britannia, Belgium, Franciaország, Japán és Dél-Afrika, viszont kizárja a kutatás tilalmát.
Az Egyesült Államokban főleg az abortuszellenes mozgalmak lobbiznak a teljes tilalom mellett, számos tudós azonban a kutatások folytatásának jogát követeli. Világszerte egyébként 66 tudományos akadémia támogatja, hogy kísérleteket lehessen végezni a terápiás klónozás területén.
MTI - fidesz