A vidék fejlődését a polgári kormány tette lehetővé
Most nemcsak arról van szó, hogy melyik kormány nyer, hanem az a nagy kérdés: folytatódik-e vagy megáll a magyar vidéknek az a fejlődése, amelyet az elmúlt négy év során a polgári kormány tett lehetővé - mondta Turi-Kovács Béla szerdán Kunszentmiklóson.
Dátum: 2002-04-18 13:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1704
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:29.838196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A környezetvédelmi miniszter, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) elnöke a választókerület eddigi kisgazda országgyűlési képviselője, a Fidesz-MDF támogatásával a választásokon induló Balogh József mellett kampányolt.
Turi-Kovács Béla felidézte, hogy milyen felszólalások hangzottak el a szocialisták részéről az agrárcsomag parlamenti tárgyalásánál. Mint mondta, a szocialisták földművelésügyi miniszterjelöltje amellett állt ki, hogy a gazdasági társaságok is vásárolhassanak földet.
- A szocialisták miniszterelnök-jelöltje ugyanakkor azt mondja, hogy ők támogatják a családi gazdaságokat, mögötte pedig ott állnak mindazok, akik eddig is képviselők voltak, részvénytársaságok elnökei, ügyvezető igazgatók, téeszelnökök, tehát nem kétséges, hogy kormányra kerülve mit fognak megvalósítani - fogalmazott Turi-Kovács Béla.
A környezetvédelmi miniszter szerint nem kétséges az sem, hogy ha a szocialisták kerülnének kormányra, akkor azok a források, amelyek eddig vidékre jutottak, a fővárosba és a nagyvárosokba áramlanának.
Mint mondta, nem lehet kétséges az sem, hogy ha megnyílna a gazdasági társaságok földtulajdon-szerzésére a lehetőség, akkor a magyar gazdák a földvásárlás terén, árban is képtelenek lennének versenyezni a tőkeerős gazdasági társaságokkal, legyenek azok magyar vagy külföldi érdekeltségűek.
Szentgyörgyvölgyi Péter, az FKGP parlamenti frakcióvezetője Balogh József példamutató személyiségére, eddigi parlamenti munkájára hívta fel a választók figyelmét.
A szocialisták szlogenjét felidézve közölte: "Magyarország valóban többet érdemel a hazudozó, a magát minden alap nélkül szédelgően szocialistának feldicsérő kommunista utódpártnál".
- Magyarország többet érdemel a Gresham-palota eladása kapcsán 30 milliót szinte semmiért zsebbe vágó miniszterelnök-jelöltnél, egy volt pufajkás volt miniszterelnöknél, egy tudálékosan, állandóan hazudozó, a magyarok ellen külhoni minisztereknek tanácsokat adó külügyérnél, és annál az egykori belügyérnél, akinek belügyminisztersége idején volt Magyarországon a legnagyobb és legszörnyűbb a bűnözés, akkor robbantgattak a szegedi templomtól az Aranykéz utcáig - fogalmazott Szentgyörgyvölgyi Péter.
A választási fórum végén az egybegyűltek zászlóavatással fejezték ki a Felső-Kiskunság és a Duna mente polgári erőinek összefogását.