Iráni felhatalmazás a NAÜ kiegészítő jegyzőkönyv aláírására
Az iráni kormány felhatalmazta a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséghez (NAÜ) delegált küldöttét, hogy írja alá az atomsorompó-szerződés kiegészítő jegyzőkönyvét, amely lehetővé tesz váratlan, meglepetésszerű ellenőrzéseket is az iráni nukleáris létesítményekben.
Dátum: 2003-12-10 12:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18190
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:43.148493, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mohamed Ali Abtahi iráni alelnök és Abdullah Ramezanzadeh kormányszóvivő szerdán Teheránban közölte: a kormány a múlt héten engedélyezte a külügyminisztériumnak, hogy írja alá a jegyzőkönyvet. Ezáltal lehetővé válik, hogy nemzetközi ellenőrök bármilyen iráni atomlétesítményben bejelentés nélküli, váratlan ellenőrzéseket tartsanak.
Irán még októberben azért fogadta el a dokumentum aláírását, hogy ezzel - engedve a rá nehezedő nemzetközi nyomásnak - bizonyítsa: nukleáris programja kizárólag polgári célokat szolgál, ellentétben az amerikai vádaskodásokkal, miszerint titokban atomfegyverek kifejlesztésén munkálkodik.
A bécsi székhelyű NAÜ-ben az Egyesült Államok azt akarta elérni, hogy a szervezet kormányzótanácsa panaszolja be Iránt az ENSZ Biztonsági Tanácsánál, mert szerinte Teherán atomfegyver kifejlesztésén munkálkodik. A 35 tagú testület azonban nem engedett az amerikai követelésnek, hanem november végén kompromisszumos megoldásra jutott Washingtonnal. Ennek értelmében nem hoztak büntetőintézkedéseket Irán ellen, de elítélték azt, hogy Teherán nem tartotta be mindenben - az általa is aláírt - atomsorompó-szerződésben foglaltakat. Ugyanakkor üdvözölték együttműködési készségét, hogy nemzetközi ellenőrzés alatt folytat mindenfajta atomipari tevékenységet.
A NAÜ azonban felhívta Irán figyelmét arra is, hogy az atomsorompó-szerződésben foglaltak jövőbeni nem teljesítése esetén következményekkel kell számolnia, és a NAÜ minden eszközzel ellenőrizni fogja a nemzetközi kötelezettségek teljesítését.
A jegyzőkönyvet, miután azt Teherán képviselője aláírja, a kormány törvényjavaslatként az iráni parlament elé terjeszti. Ha a Mohammed Hatami reformer elnök híveinek többségéből álló törvényhozás szentesíti azt, a törvényt az úgynevezett Őrök Tanács elé viszik. Ez a 12 tagú, jórészt konzervatív papokból álló testület hivatott arra, hogy eldöntse: a parlament törvényei összhangban vannak-e az iráni alkotmánnyal és a saríával, az iszlám törvénykezéssel. A testület eddig már több reformkezdeményezés útját állta, de a jegyzőkönyv ügyében az elmúlt hetekben az iráni keményvonalasok nem hallatták ellenző véleményüket.
MTI - fidesz.hu