Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Saron-Korei találkozó a napokban

Valószínűleg megtartják a napokban Ariel Saron izraeli és Ahmed Korei palesztin miniszterelnök találkozóját - jelentette ki Szilvan Salom izraeli külügyminiszter, miután Genfben tárgyalt Hoszni Mubarak egyiptomi elnökkel.


Dátum: 2003-12-10 12:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:43.442719, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az egyiptomi államfő az informatikai csúcstalálkozóra érkezett a svájci városba. Mubarak legutóbb 2002 augusztusában találkozott magas rangú izraeli politikussal, Simon Peresz akkori külügyminiszterrel.

Salom "igen biztatónak" nevezte az egyiptomi államfővel folytatott tárgyalásait. Ami az izraeli-palesztin miniszterelnöki találkozót illeti, az izraeli diplomácia vezetője szerint az akkor tartható meg rövid időn belül, ha a palesztinok nem támasztanak előzetes feltételeket.

A mostani genfi megbeszéléseket a két ország kapcsolatainak enyhüléseként értékelik megfigyelők. Egyiptomi elemzők a találkozó előtt közölték: Mubarak kérni fogja tárgyalópartnerét, hogy Izrael ismerje el Ahmed Korei palesztin miniszterelnököt igazi partnerként a béke megteremtésében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek