Salom - Mubarak találkozó Genfben
Szilvan Salom izraeli külügyminiszterrel találkozott Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szerdán Genfben. Mindkét politikus az ENSZ információs csúcstalálkozóján vesz részt a svájci nagyvárosban.
Dátum: 2003-12-10 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18200
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:46.089416, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli külügyminiszter szűkszavú nyilatkozatában "igen bátorítónak" nevezte az egyiptomi államfővel folytatott tárgyalásait. Fontosnak mondta, hogy Ahmed Korei palesztin kormányfő nem köti feltételekhez Ariel Saron izraeli kormányfővel való találkozását. Az izraeli külügyminiszter közölte, azzal számol, hogy a jövő héten létrejön az izraeli-palesztin kormányfői találkozó.
MTI - fidesz.hu