A kormány rátette a kezét az önkormányzatok pénzére
"Az önkormányzatoknak 2004-ben nagyon jó lesz" - jelentette ki a napokban Lamperth Mónika belügyminiszter. Akár az országos, akár a Pest megyei számokat nézzük is, ez a megállapítás nagyon messze áll a valóságtól. Az önkormányzatok a 2004-es esztendőben több mint 100 milliárd forinttal kevesebb pénzből gazdálkodhatnak, mint amire szükségük lenne, akár csak a 2003. évi szint fenntartásához. Fejlesztési forrásaikat költik működtetésre!
Dátum: 2003-12-10 17:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18201
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:46.376793, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocialista-eszdéeszes többség, vált-vállnak vetve, egymást erősítve lehetetleníti el a magyar önkormányzatokat. Újra tanácsrendszer fenyeget. Településeink, önkormányzataink felélik vagyonukat, a fejlődés reménye, lehetősége tűnik el, a "Medgyessy-Lamphert-László"-féle Bermuda háromszögben.
További 20-25%-os hiányt generál az a döntés, amely szerint a támogatások, beruházások ÁFÁ-ja nem igényelhető vissza.
Pest Megye Önkormányzatainál - ha lehet - még rosszabb a helyzet. A kormányzat és Pest megye szocialista-eszdszes vezetése az önkormányzatok tönkretételéért küzd. Egy év alatt mérhetetlen hiányt halmozott fel a baloldal! Az országos 100 milliárd hiányból, 11 milliárd Pest megyei önkormányzatoknál jelentkezik. A jelenlegi, szocialista-szabaddemokrata vezetés jó kondíciókkal vette át a kasszát, a 2004-es költségvetés tervezete információink szerint hiánnyal számol.
A 2004. évi költségvetési koncepciót a szemérmesen "racionalizálásnak" nevezett leépítés, felszámolás, visszafejlesztés hatja át. Pest megye 2004-re elfogadott költségvetési koncepciójában hasonlóan 2003-hoz, nincs kitörési pont, fejlesztési irány, prioritás.
A koncepciótlanságot nem lehet csupán a baloldali kormányzat Pest megyét is sújtó intézkedéseivel, az önkormányzatokat ellehetetlenítő gazdaságpolitikájával magyarázni. Ehhez a megye jelenlegi vezetésének "áldásos tevékenységére" is szükség volt. Szabó Imre szocialista közgyűlési elnök felelőtlen, az ország legnagyobb lélekszámú megyéjét ellehetetlenítő, csődveszélyes helyzetbe hozó 2003 évi költségvetése az elfogadott koncepció alapján 2004-ben megismétlődik.
Az a benyomásunk, hogy a szocialisták és a szabaddemokraták számára a megye ellehetetlenítése és felszámolása, a cél.
Külön is érthetetlen és elfogadhatatlan számunkra, hogy Szabó Imre megyegyűlési elnöknek a koncepciótlan koncepció, az összeomló büdzsé, a felszámolt intézmények ellenére, 4 havi, azaz 2.220.000 Ft összegű jutalmat javasol a baloldali többség.
Budapest, 2003. december 9.
T. Mészáros András
Önkormányzati Tagozat
Pest megyei tanácsának elnöke