Otthonteremtés: átszabták és elszabták
Az anyagi biztonsága is veszélybe kerülhet azon családoknak, aki az elmúlt években a kedvező kondíciókat kihasználva hitelfelvétel segítségével jutott használt lakáshoz. Új lakás vásárlása esetében nyolc százalék, használt lakásnál 9,6 százalékra növekedne a kamat a jelenlegi 5-6 százalékról - írja az Index.
Dátum: 2003-12-10 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18204
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:47.289169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A módosítás ugyan nem lesz mindenki számára visszamenőleges, de a változó kamatozásra eddig felvett hitelek átárazódását a rendeletmódosítás már érinti.
Negyven százalékot érint
Az idei lakáshitel-szerződések közel negyven százalékát egyéves kamatperiódusra kötötték - derül ki a Magyar Nemzeti Bank adataiból.
Mindez azt jelenti, hogy 10-15 ezerrel is nőhet a havi törlesztő részlete azoknak, akik az elmúlt hónapokban egyéves kamatperiódusra vettek fel kedvező kamatozású lakáshiteleket abban bízva, hogy nem változik a jelenlegi rendszer.
Havi 10-15 ezer forint pluszkiadás
Az Index számításai szerint, ha a kamat kilenc százalékra ugrik és valaki tízmilliós hitelt vett fel tíz éves futamidővel, egyéves kamatperiódusra, akkor jelenleg mintegy 115 ezer forintot kell fizetnie. Az állami kamattámogatás megváltozásával ez az összeg 130 ezerre is nőhet. Húsz éves futamidőnél a 75 ezer forintos részlet 91 ezer forintra nő.
Ötmillió forintos, tíz éves futamidőre felvett hitelnél jelenleg közel 62 ezer forintot kell fizetni havonta. Ez 72 ezer forintra változna a rendelet megváltoztatása után.
Mit is jelentenek számszerűen a változások? - a portfolio.hu számításai
Amíg tehát az ügyfél korábban a feltételezett 6%-ot fizette, ezután új lakás esetében 8% kamatot, használt lakásnál 9.6% kamatot fizet majd.
A plafon emelése elkerülhetetlennek tűnt, ugyanakkor célszerűbb lett volna talán, ha annak meghatározását a piacra hagyta volna az állam. Ha az új és a régi bankok által kapott teljes kamatbevételt nézzük, akkor nagyságrendileg a zsugorodás 0.6%. A 9%-hoz képest (a jelzáloglevél hozama) a különbség 3.8%-ra szűkül. A portfolio.hu hangsúlyozza, hogy a számítások csak nagyságrendiek.
A jelenleg hitellel rendelkezők egy részét nem érintik a mostani változások, ők a piaci folyamatokon keresztül érezhetnek változást. Azonban a portfolio.hu is megjegyzi: akik a magasabb hozamszintek miatt rövidebb kamatperiódussal (1 év) kötöttek lakáshitel szerződést, magasabb kamatot kénytelenek majd fizetni.
Index - portfolio.hu - fidesz.hu