Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP ígéretei 90 százalékát nem tartotta be

Áder János azt kéri a választópolgároktól: vasárnap ne a választási ígérgetések, hanem a négyéves kormányzati teljesítmény alapján döntsenek.


Dátum: 2002-04-18 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1707
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:30.751259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlés elnöke, Fidesz-alelnök csütörtökön Szegeden tartott sajtótájékoztatóján utalt arra, hogy mind az MSZP, mind a Fidesz volt már négy évig kormányon.

Áder János idézett egy levélből, amelyet Medgyessy Péter pénzügyminiszterként 1996-ban Surján Lászlónak írt; a szocialisták jelenlegi miniszterelnök-jelöltje azt közölte a címzettel: "a kormánytól csak a kormányprogramot lehet számon kérni, az MSZP választási programja nem kérhető számon a kormányon".

A fideszes politikus elmondta: Surján László annak idején parlamenti képviselőként néhány kérdést tett fel Medgyessy Péternek arra vonatkozóan, az MSZP választási programjában megfogalmazott célkitűzéseket mikor valósítja meg a szocialista kormány.

A házelnök ezt az idézetet ajánlotta mindenkinek fejben tartani, mert - mint mondta - a szocialisták 1994-ben bizalmat kaptak, de ígéreteik 90 százalékát nem tartották be, míg a Fidesz ígéretei 90 százalékát betartotta.

Áder János a be nem tartottnak mondott 1994-es szocialista ígéretek közül kiemelte a nyugdíjemelést és a létbiztonság megteremtését. - A nyugdíj nemhogy nem emelkedett, hanem 12 százalékot vesztett az értékéből, a létbiztonságból pedig egekbe szökő infláció lett, továbbá az MSZP megszüntette a családtámogatási rendszer nagy részét - fejtette ki.

A két kormányzat munkáját összevetve a politikus közölte, hogy az Orbán-kormány ideje alatt egy átlagos nyugdíjjal rendelkező ember mintegy 176 ezer forinttal több nyugdíjat kapott annál, mint amit a törvény előír, és a Fidesz-MDF kormányzás alatt az energiahordozók árának emelkedése nem haladta meg az inflációs szintet. - Az Orbán-kormány azt ígérte, hogy begyógyítja a Bokros-csomag ütötte sebeket, és 1999-től már hatályba léptek azok a rendelkezések, amelyek a gyes, a gyed, a családi pótlék alanyi jogúvá tételét, valamint a gyermekek után járó adókedvezmény igénybe vételének lehetőségét biztosították - mondta Áder János.

Hangsúlyozta, hogy mindezeket érdemes figyelembe venniük a választópolgároknak, amikor vasárnap a döntéseiket meghozzák.

Áder János szerint az elmúlt hetekben több elgondolkodtató kijelentés hangzott el szocialista politikusoktól. A többi között Horn Gyulát említette, aki - mint mondta - egy tv-nyilatkozatában a gázár drasztikus emelésének szükségességéről beszélt. - Aztán elhangzott a minap Medgyessy Péter szájából, hogy pótköltségvetésre lesz szükség az idén - fűzte hozzá a Fidesz-alelnök.

Áder János kijelentette: ezek után jogosak azok a felvetések, hogy a szocialista párt politikusai végre fejezzék be a "bújócskát", és fogalmazzanak végre egyértelműen ezekben a kérdésekben, ne hitegessék a választópolgárokat.

Kapcsolódó elemek