Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gallup: elégedetlenség minden téren - Mélyponton a kormány

A Gallup novemberi pártpreferencia-jelentése adatai szerint: a teljes népességben a felére csökkent az MSZP biztos szavazóinak aránya, és a kormányfővel többen elégedetlenek, mint eddig bármikor ebben a ciklusban.


Dátum: 2003-12-10 19:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18211
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:49.450115, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányfő munkájának romló megítélése mellett más mutatók is az elégedetlenség növekedéséről tanúskodnak. A kormány munkáját a kormányfőénél még nagyobb arányban ítélik inkább rossznak, mint jónak. A felnőtt lakosság 53 százaléka szerint a kormány inkább rosszul végzi munkáját. 59 százalék szerint Magyarországon összességében rossz irányba mennek a dolgok. Az ország gazdasági helyzetét a lakosság közel háromnegyede (73%) rossznak tartja, és ez a felnőttek kétharmada (67%) szerint inkább romlik. 60 százalék nagyon vagy inkább elégedetlen azzal, ahogyan most él. Nagyon elégedetlen a felnőtt népesség 13 százaléka, és mindössze 2 százalék nagyon elégedett. A következő tizenkét hónapra vonatkozóan a várakozások inkább pesszimisták, mint optimisták: a lakosság 45 százaléka szerint családjának az anyagi helyzete a következő tizenkét hónap folyamán ugyanilyen marad, 32 százalék szerint romlani fog. Nagyobb távlatban, a következő négy évre előretekintve kicsit bizakodóbbak az emberek. A Gallup adatai azt mutatják, hogy háromnegyed év óta mind az emberek elégedettségérzése - azzal, ahogy élnek -, mind pedig az ország helyzetéről, a gazdaságról, a kormányról és a kormányfőről alkotott véleményük jelentősen romlott.

gallup.hu - hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek