Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egész napos áramszünet Irakban

Egész napos áramszünet sújtotta Irak szinte egész területét, miután egy távvezeték kiesett a hálózatból Bagdadtól északra - közölte szerdán az ország amerikai vezetésű kormányzata.


Dátum: 2003-12-10 20:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18212
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:49.729477, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Beidzsi és Moszul közötti szakasz még kedd este mondta fel a szolgálatot, s a keletkezett frekvenciazavar az egész országra kiterjedő áramkimaradást okozott - közölte a szövetséges erők ideiglenes hatósága. A zavar közelebbi oka egyelőre nem ismert. Az iraki villamosenergiaügyi minisztérium és a CPA még kedd éjjel megkezdte a hálózat javítását, elsőbbséget biztosítva a kórházak, valamint a víz- és csatornázási művek áramellátásának. A megszálló hatóságok közlése szerint szerda estére mintegy 80 százalékban sikerült helyreállítani a szolgáltatást. Bagdadban novemberben is volt egy mindenre kiterjedő áramszünet, amit karbantartási munkákkal indokolt az amerikai vezetésű kormányzat. Az iraki energiaügyi hatóságok akkor azt mondták, hogy az áramellátási gondokat súlyosbítják a fémtolvajok, akik kiszerelik a távvezeték-oszlopok acél keresztmerevítőit a Bagdadtól északra húzódó szakaszon. A megcsonkított oszlopok több helyen összeomlottak, túlterhelést és kimaradást okozva a helyi elektromos hálózatban. Az áramszünetek külön is gondot okoznak a tavasszal lerohant Irak újjáépítésében, miközben a megszálló hatóságok az elmúlt hónapokban nem egyszer a háború óta elért egyik jelentős vívmányuknak nevezték az energiaellátás helyreállítását.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek