Bush telefonon "ügyintézett"
Megvitatta az amerikai elnök szerdán Franciaország és Oroszország államfőjével, valamint Németország kormányfőjével az iraki háborút ellenző országok kizárását az Egyesült Államok által pénzelt újjáépítési megrendelésekből, és megígérte nekik, hogy tartani fogja velük a kapcsolatot az ügyben.
Dátum: 2003-12-11 07:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18221
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:52.320439, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
George Bush telefonon beszélt Jacques Chirac francia, Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint Gerhard Schröder német kancellárral. A hívásokat Sean McCormack fehér házi szóvivő tájékoztatása szerint még a védelmi minisztérium (Pentagon) vihart kavaró bejelentése előtt eltervezték. A pályázatok ügyét a hívott államférfiak hozták szóba. Bush elnök a szóvivő szerint közölte, hogy "tartani fogja a kapcsolatot" az ügyben. Felkérte őket, hogy fogadják különmegbízottját, James Baker volt amerikai külügyminisztert, aki a washingtoni kormányt képviseli az iraki adósságról folyó tárgyalásokon.
Bush egyúttal szükségesnek nevezte Irak nyomasztó adósságának az átütemezését és csökkentését. Irak Szaddám Huszein elűzött diktátor országlása alatt 120 milliárd dollár adósságot halmozott fel. A legnagyobb hitelező Oroszország, Franciaország, az Egyesült Államok, Németország és Japán.
Az amerikai védelmi minisztérium eközben értésre adta, hogy nem tekinti megtorlásnak az iraki háborút ellenző országok cégeinek a kizárását a 18,6 milliárd dolláros amerikai újjáépítési segélyből finanszírozott megrendelésekből. Az intézkedés a Pentagon szóvivője szerint további országokat ösztönöz arra, hogy csatlakozzanak a Szaddám Huszein rezsimjét eltávolító és a demokratikus Irakot megteremtő koalícióhoz. Larry DiRita, a tárca szóvivője hangsúlyozta, hogy még bővíthető a pályázásra jogosult országok listája. Újabb országok csatlakozási szándékát méltánylandó gesztusnak vennék akkor is, ha nem küldenének katonákat Irakba, hanem csak nyilvánosan bejelentenék elhatározásukat.
A Pentagon kedden közzétett irányelvei az iraki koalíció tagjaira, összesen 63 országra korlátozza a pályázás lehetőségét.
Kizárólag ezeknek az országoknak a cégei kaphatnak fővállalkozóként újjáépítési szerződéseket. A listán szerepel egyebek között az Egyesült Államok, Irak, Nagy-Britannia, Lengyelország, Olaszország, Magyarország, Románia, Mongólia, nincs rajta viszont Franciaország, Németország, Oroszország, Kína és Kanada.
A Pentagon úgy ítélte meg, hogy a korlátozás az Egyesült Államok nemzetbiztonságának az érdekét szolgálja, mivel így további országokat késztethet az iraki koalícióhoz való csatlakozásra. Az amerikai jogszabályok szerint meg kell indokolni, ha szűkítik a pályázás lehetőségét.
A védelmi tárca közben bejelentette, hogy technikai okokból elhalasztotta az újjáépítési projektek kiírásának szerdára kitűzött megkezdését. A szóvivő, Joe Yaws őrnagy közölte, hogy a késedelem technikai jellegű, nincs köze a pályázati jogosultság korlátozását övező vitához.
MTI - fidesz.hu