Juszt műsora lekerül az MTV képernyőjéről
Lekerül az MTV műsoráról Juszt László A tévé ügyvédje című produkciója - döntött tegnapi ülésén az MTV Közalapítvány kuratóriumi elnöksége. Peták István kurátor a Magyar Nemzetnek elmondta: a műsor költségeit túl magasnak találták.
Dátum: 2003-12-11 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18222
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:52.566701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnökség minden húszmillió forint feletti szerződést átvizsgál. A heti rendszerességgel jelentkező A tévé ügyvédjét adásonként - a lap információja szerint - 6,5 millió forintért készíti Juszt családi vállalkozása, a Clean Line Bt. - A kuratóriumi elnökség valóban nem hagyta jóvá a beterjesztett szerződést - erősítette meg a hírt a Magyar Nemzetnek Csorba Mária, az MTV sajtóreferense.
Még mindig nem kapta meg a Magyar Televízió azt a hatmilliárd forintot, amelyet az Országgyűlés alaptőke-juttatásként szavazott meg a 2001-2002-es zárszámadásról szóló törvény tárgyalásakor. A Magyar Nemzet információját Csorba Mária megerősítette.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu