Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga Mihály a kiegészítő nyugdíjemelésről

A kormány által kedden jóváhagyott 4,5 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés törvény szerint jár a nyugdíjasoknak - hangsúlyozta Varga Mihály, pénzügyminiszter csütörtökön.


Dátum: 2002-04-18 14:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1709
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:31.351777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A pénzügyminiszter ismét felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány a tavalyihoz hasonló módon döntött arról, hogy az év közepén megemeli a nyugdíjakat.

Varga Mihály leszögezte: a júniusi emelés január 1-ig visszamenőleges hatályú és beépül a nyugdíjba, így a további emelésnek is az alapját képezi. Hozzátette: egy átlagos havi - a KSH felmérése szerint - 43 ezer 500 forintos nyugdíj esetében a 4,5 százalékos emelés éves szinten 24 ezer forint többletnyugdíjat jelent.

Kapcsolódó elemek