Leszámolás Tel-Avivban
Elképzelhető, hogy köztörvényes bűncselekménnyel kapcsolatos az a hatalmas robbanás, amely csütörtökön történt Tel-Aviv központjában egy pénzváltóban, amelynek három halottja és legalább 18 sebesültje volt.
Dátum: 2003-12-11 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18235
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:56.440259, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ezra Aron, az izraeli rendőrség szóvivője közölte, hogy minden eshetőséget vizsgálnak, de a jelek szerint bűnbandák egymás közötti leszámolásáról van szó. A robbanásban az utcában található több gépkocsi megrongálódott. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a robbanás pillanatában lépett be a váltóházba az izraeli alvilág egyik közismert vezetője, Zeév Rosenstein. Az izraeli rádió tudósítója viszont arra számolt be, hogy Rosensteint saját fehér Mercedesében robbantották fel. A maffiafőnök ügyvédje is megerősítette, hogy védence a robbanás pillanatában a helyszínen tartózkodott. Rosensteint a közelmúltban rövid időre őrizetbe vették, miután azzal vádolták, hogy megverette több riválisát. Később a hatóságok azt mondták, hogy a feljelentő hazudott és Rosensteint szabadon engedték. A váltóház az Allenby és a Jehuda Halévi utcák kereszteződésének közelében fekszik, nem messze az Aroma nevű kávézótól.
MTI - fidesz.hu