Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vöröskereszt segélyakció

A Magyar Vöröskereszt idei karácsonyi szeretetakcióját már december elején megkezdte és folyamatosan, juttatja el a rászorultak számára a beérkezett adományokból összeállított ajándékcsomagokat az ország valamennyi régiójában.


Dátum: 2003-12-11 14:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18240
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:57.960828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szinte minden napra esik egy-egy segélyakció. Az ajándékcsomagok többségében tartós élelmiszereket - lisztet, olajat, kakaót, rizst, kekszet, száraztésztát és édességet tartalmaznak. December 12-én, pénteken délután, 16 órakor például Nagykovácsiban a helyi általános iskolában a település 10 legrászorultabb családja válogathat mintegy 320 kiló olyan ruhanemű között, amelyet a Katasztrófavédelem Igazgatósága gyűjtött össze és adott át a Vöröskeresztnek. A humanitárius szervezet élelmiszeres csomagokkal egészíti ki a ruhaadományt. Hétfőn Nagykátára indul a karácsonyi segélyt szállító kocsi, és minden szervezetben osztályozzák a novemberi országos felhívásra beérkező játékokat, hogy azokat december 22-ig eljuttathassák a sérült gyermekeket nevelő intézményekbe. Nem feledkeztek el az AIDS beteg és HIV fertőzött kisgyermekekről és családjaikról sem, a kórházban rendezett előkarácsonyon a Magyar Vöröskereszt képviselői is letették a szervezet adományát - új ruhaneműt, mosóport, játékokat és édességet a kórház dolgozóinak ajándékai mellé. További információ: Légrády Eszter szóvivő Mobil: 06 309 492 334

OTS - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek