A Közel-Keleten nem falakra, hanem hidakra lenne szükség
Konkrét lépéseket szorgalmazott a palesztinok és Izrael részéről a megbékélés és a párbeszéd érdekében II. János Pál pápa, aki csütörtökön kihallgatáson fogadta Szilvan Salom izraeli külügyminisztert.
Dátum: 2003-12-11 15:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18241
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:58.265718, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Salom a Rómában szerdán és csütörtökön tartott palesztin megajánlási konferencián vett részt. Szerdán este találkozott Nabíl Saat palesztin külügyminiszterrel, akivel kormányfői csúcstalálkozó előkészítéséről egyeztetett. Az izraeli diplomácia vatikáni fogadtatása azért is figyelemre méltó, mert Ariel Saron izraeli miniszterelnök Rómában tett november végi látogatása idején nem nyert audienciát a pápánál, miután a katolikus egyház feje határozottan bírálta az izraeli falépítést hangoztatva, hogy a Közel-Keleten nem falakra, hanem hidakra lenne szükség. A vatikáni szóvivő, Joaquín Navarro-Valls közlése szerint II. János Pál és Salom találkozóján a közel-keleti válság fejleményeit tekintették át, s az egyházfő az érintett felektől konkrét lépéseket sürgetett, hogy a jelenlegi zsákutcából meg lehessen találni a kiutat. Az izraeli külügyminiszter találkozott Angelo Sodano bíborossal, vatikáni államtitkárral és Giovanni Lajolo érsekkel, a Vatikán "külügyminiszterével" is. A vatikáni szóvivő bejelentette, hogy ezeken a találkozókon a felek kifejtették álláspontjukat arról, hogyan lehetnek békét teremteni a Szentföldön. Szó eset a Szentszék és Izrael állam kapcsolatairól, továbbá a katolikus egyház szentföldi működésének kérdéseiről. A Vatikán álláspontja közismert és változatlan a közel-keleti rendezés kérdéseiben: megítélése szerint csakis egy független palesztin állam létrejötte nyomán szavatolható a béke és Izrael biztonsága az izraeli csapatok megszállt területekről való kivonása mellett. Izraelnek emellett tiszteletben kell tartania az ENSZ vonatkozó határozatait is. Jeruzsálemnek, mint a nagy vallások városának pedig különleges, nemzetközileg garantált státust szorgalmaz a Vatikán.
MTI - fidesz.hu