A kormánypártok szavazták meg a 2004-es áremeléseket
Tegnap délután Szeged három legforgalmasabb terén, a Csillag, a Dugonics és a Széchenyi téren is lehetett találkozni azokkal a szórólapokkal, amiket a Fidesz aktivistái osztogattak. A röplapokon a kormány és a városvezetés jövő évi "áremelési csomagját" foglalták össze, valamint az Utolsó Figyelmeztetés című havilap előfizetési felhívását is ajánlották a járókelőknek.
Dátum: 2003-12-11 16:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18244
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:59.184256, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Hatezer darab szórólapot készítettünk - mondta Szőllősi Béla, a Fidesz szegedi képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese. - A nagyobbik részét az utcán terjesztjük, de a postaládákba is szeretnénk bedobni néhány ezer darabot.
A szórólappal az ellenzéki párt azt szeretné tudatosítani, hogy a jövő évi áremeléseket kizárólag a kormánypártok szavazták meg, ők egyetlen esetben sem támogatták a javaslataikat.
- Az emberek a januári számlák kézhezvételekor pontosan el tudják majd dönteni, ki mondott igazat ebben a "számháborúban" - tette hozzá Szőllősi.
A szórólap egyébként nagyon népszerűnek bizonyult. A Csillag térre negyed négyre kiérkező újságíró és fotóriporter már csak azt konstatálhatta, hogy az aktivisták befejezték az osztogatást.
- Erre még mi sem számítottunk - tárta szét karját a Csillag térre érkező Szőllősi. - Azt hallottam az aktivistáktól, hogy az emberek elolvasták, eltették a szórólapokat, nem dobták egyből a szemétbe.
A Fidesz-irodában a megmaradt négyezer szórólapnak a felét most már tudatosan visszatartják. - Ennyire volt pénzünk, kétezer darabot szeretnénk a postaládákba is bedobni. Tudjuk, hogy ezzel a mennyiséggel nem lehet lefedni Szegedet, de a lehetőségeinkhez képest igyekszünk minél több polgárhoz eljuttatni az üzeneteinket - jegyezte meg a frakcióvezető-helyettes. Szőllősi Béla elmondta azt is, ha kedvező lesz a szórólapok fogadtatása, akkor a jövőben többször is élni fognak a kommunikációnak ezzel a formájával.
Délmagyarország - fidesz.hu