Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ablakon kidobott oktatási fejlesztések

A Fidesz törvényjavaslatot nyújtott be, hogy ne jövő szeptembertől, hanem 2006 szeptemberétől lépjen életbe a nemzeti alaptanterv - közölte Pokorni Zoltán csütörtökön.


Dátum: 2003-12-11 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18245
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:59.497574, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kiszámíthatóságra, nyugalomra van szükség ezen a területen, megállapodásra kell jutniuk a pártoknak egymással - mutatott rá a Fidesz alelnöke. "Nem legyőzni, hanem meggyőzni kellene egymást, s ehhez időre van szükség" - mondta az oktatási tárca korábbi vezetője. A kormány szerdai ülésén döntött a nemzeti alaptanterv bevezetéséről és alkalmazásáról, amellyel a nat 2002 decemberében indított felülvizsgálatát zárta le. Gál J. Zoltán kormányszóvivő elmondta: a nat felülvizsgálata során megfogalmazódott változások között a leglényegesebb cél az volt, hogy erősödjenek az iskolai műveltség integratív elemei, érvényesüljön az oktatásban a képességközpontúság és a követelményrendszer fejlesztő jellege. Az, amit most a kormány tesz, nem korrekció, hanem évtizedes pedagógiai munka semmibevétele, egy gyökeresen új elképzelés kierőszakolása - közölte Pokorni Zoltán. Álláspontja szerint nem a nat felülvizsgálata történt, hanem az elmúlt évtized szakmai fejlesztéseit dobja ki a kormány az ablakon. Jól látható: a jövő szeptemberig rendelkezésre álló idő nem elegendő, hogy színvonalas kerettantervek szülessenek, tankönyvek készüljenek, s a tanárokat, tanítókat felkészítsék a munkára. Ez felelőtlen ütemezés - mondta a szakpolitikus. Pokorni Zoltán szerint a szocialista kormány által elfogadott alaptantervvel alapvetően az a baj, hogy csak képességeket, kompetenciákat definiál, ismereteket nem. A parlament oktatási bizottságának alelnöke úgy vélte: ezáltal gyengül, illetve széteshet a magyar oktatás tartalmi, kultúraközvetítő szerepe, az oktatás esélyteremtő szerepe. Megszűnhet az a kulturális egység, ami a nemzetet összetartja - mondta. Hozzátette: kiszámíthatatlanná és bizonytalanná teszi az iskolában folyó munkát, a gyermekek nevelését. "Egy ilyen fontos ügyben szülők és pedagógusok joggal várnának el sokkal felelősségteljesebb hozzáállást a mindenkori kormány részéről" - fogalmazott Pokorni Zoltán.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek