Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Látszategyeztetés helyett biztosíthatná a kormány a kiadásokat

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportját nem érte váratlanul, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter a mai napon egyértelművé tette, a szocialisták, eddigi gyakorlatuknak megfelelően, a holnapi, négypárti egyeztetés eredményétől függetlenül szeretnék végrehajtani a közigazgatás átalakítását.


Dátum: 2003-12-11 17:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:17:59.791808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Közlemény

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportját nem érte váratlanul, hogy Kiss Péter kancelláriaminiszter a mai napon egyértelművé tette, a szocialisták, eddigi gyakorlatuknak megfelelően, a holnapi, négypárti egyeztetés eredményétől függetlenül szeretnék végrehajtani a közigazgatás átalakítását.

A Medgyessy-kormány annak ellenére ragaszkodik elképzeléseik erőltetett menetben történő végigviteléhez, hogy azok egyrészt szakmai vitára teljesen alkalmatlanok, másrészt semmi sem indokolja a sürgős eljárást.

Valótlanul állítják a szocialisták ugyanis, hogy a közigazgatási reform elmaradása esetén az önkormányzatok elesnének az Uniós forrásoktól. A régiók létrehozása, illetve az önkormányzati társulások kötelezővé tétele nem uniós elvárás, így semmilyen formában nem feltétele a források lehívásának.

A Fidesz ezért felszólítja Lamperth Mónika belügyminisztert, hogy a holnapi négypárti látszategyeztetésen ne éljen vissza, mint már annyiszor, az emberek jóhiszeműségével, és törekedjen a valós problémák megoldására. A falvakban, városokban élők azt várják a szocialista kormánytól, hogy biztosítsa a közalkalmazottak bérének, valamint az adóemelések következtében jelentősen megnövekedett energiaszámlák fedezetét, máskülönben az önkormányzatok napi feladatainak ellátása kerül veszélybe.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Országgyűlési Képviselőcsoportja természetesen továbbra is partner kíván lenni minden olyan megoldásban, amely segítséget nyújt a válságba került önkormányzatoknak.

2003. december 11.

Frakcióelnökség

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek