Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Agrárpártok a polgári egységért

Deák József, a Független Kisgazdapárt elnöke és Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke fontosnak tartja, hogy a kisgazda szervezetek teljeskörűen együttműködjenek a magyar gazdák megsegítésének érdekében. Kölcsönösen fontosnak tartják azt is, hogy a legszélesebb alapokon alakuljon ki a keresztény, nemzeti, polgári egység és ez a széles körű együttműködés érvényesüljön a 2004. évi európai uniós parlamenti választáson.


Dátum: 2003-12-11 17:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:00.717151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Deák József, a Független Kisgazdapárt elnöke és Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület elnöke személyes találkozón vitatta meg a magyar mezőgazdaság területén kialakult válsághelyzetet, külön hangsúllyal vizsgálták azt a körülményt, hogy a 2004. évi költségvetés a magyar gazdák számára a túlélési lehetőséget sem biztosítja.

A felek egybehangzóan fontosnak tartják, hogy a kisgazda szervezetek, így különösen a Független Kisgazdapárt és a Kisgazda Polgári Egyesület teljeskörűen együttműködjenek a magyar gazdák megsegítésének érdekében. Elutasítanak a felek minden olyan kezdeményezést, amely a kisgazda társadalom további megosztását eredményezné.

A tárgyaló felek kölcsönösen fontosnak tartják, hogy a legszélesebb alapokon alakuljon ki a keresztény, nemzeti, polgári egység és ez a széles körű együttműködés érvényesüljön a 2004. évi európai uniós parlamenti választáson.

A magyar társadalom, a vidék, a gazdatársadalom alapvető érdekének tekintik a tárgyaló felek, hogy a sikeres választás érdekében a teljes körű egység a polgári oldalon kialakuljon.

Budapest, 2003. december 11.

Turi-Kovács Béla

Kisgazda Polgári Egyesület

elnöke

Deák József

Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt elnöke

Kapcsolódó elemek