Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demokrácia központot hoz létre a Fidesz

A Fidesz a választások tisztasága érdekében demokrácia központot hoz létre, ahol dokumentálják a választási visszaélésekkel kapcsolatos bejelentéseket, jogsegély-szolgálatot biztosítanak, valamint tájékoztatást nyújtanak a voksolásokkal kapcsolatos kérdésekről.


Dátum: 2002-04-18 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1711
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:31.969580, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezt Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Elmondta, hogy a demokrácia központ működtetésében az önkéntes joghallgatókon, jogászokon és ügyvédeken kívül részt vesznek a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a Keresztény Értelmiségiek Országos Szövetsége, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület, a Nemzeti Egységmozgalom, a Professzorok Batthyány Köre és a Fidelitas aktivistái is.

A pártelnök közlése szerint az elmúlt időszakban és különösen a demokrácia vonalak szerdai üzemeltetése óta ezrével kapnak állampolgári bejelentéseket választási csalásokról, visszaélésekről.

A demokrácia központ felhívásában azt kérik, hogy a polgárok tegyenek haladéktalan bejelentést, ha valaki lepecsételetlen, azaz érvénytelen szavazólapot kap, ha toll helyett ceruzát adnak a kitöltéshez, ha bárki szavazólapot visz ki a szavazóhelyiségből, vagy üres borítékot dob az urnába, ha fénymásolt szavazólapot látnak valakinél, ha egy borítékban több szavazatot is leadnak.

Ugyancsak várják az állampolgárok telefonjait, ha azt látják, hogy valaki a szavazóköri névjegyzékből bármilyen módon adatokat továbbít, ha valaki pénzért vagy bármilyen más anyagi juttatásért vásárol vagy árul szavazatot, ha ismeretlenek, nem helyben lakók nagy számban szavaznak egy adott szavazókörzetben, ha a szavazóhelyiségben választási agitáció folyik.

Pokorni Zoltán hangsúlyozta, hogy kezdeményezésükkel azt a hiányzó láncszemet kívánják pótolni, amely az állampolgárok és az Országos Választási Bizottság között van, mivel az OVB nem tudja pótolni minden választó figyelmét.

Kérdésre válaszolva elhangzott, hogy az ország összes szavazóköre közelében Fidelitas-aktivisták lesznek, akik a hozzájuk fordulóknak tanácsokat adnak.

A demokrácia központ, mint elhangzott, a második forduló alatt és után is működik majd.

- A gulyáskondérok, a pálinkás üvegek és a sörsátrak környékén sem árt résen lenni - szögezte le a politikus.

Pokorni Zoltán elmondta, hogy az összegyűjtött dokumentumok alapján, amennyiben a polgári kormány marad hatalmon, szükséges esetén kezdeményezik a választási eljárási törvény módosítását.

Granasztói György, a Polgári Együttműködés Egyesület vezetője a sajtótájékoztatón kifejtette, hogy egyetért Orbán Viktor miniszterelnök kokárdára vonatkozó felhívásával.

Mint mondta, hozzájuk is több olyan bejelentés érkezett, amely szerint az első fordulóban volt arra példa, hogy nem pecsételték le annak a szavazólapját, aki kokárdát viselt.

Kapcsolódó elemek