A parlament választ elnököt Ukrajnában
Nem ellenkezik az ukrán alaptörvénnyel, hogy mostantól a parlament válassza meg az ország elnökét - közölte csütörtökön az ukrán alkotmánybíróság, megerősítve az ellenzéknek azt a félelmét, hogy a hivatalban lévő Leonyid Kucsma államfő a lakosság megkérdezése nélkül akarja meghosszabbítani hatalmát.
Dátum: 2003-12-11 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:03.528868, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kucsma és parlamenti szövetségesei két alkotmánymódosítási javaslatot terjesztettek a törvényhozás elé. A bírák által szintén nem kifogásolt másik javaslat egy évvel, azaz 2007-ig meghosszabbítaná a jelenlegi parlament mandátumát, a következő, 2004 októberében megválasztandó államfő mandátumát viszont három évre korlátozná. Csütörtöki közleményük szerint az ukrán alkotmánybírák úgy foglaltak állást, hogy "nem csorbítja az ukrán állampolgárok jogait, s nem sérti Ukrajna függetlenségét vagy területi egységét" a két javaslat, amelyet a Kucsma-párti parlamenti többség vezetője, Sztepan Havris terjesztett a törvényhozás elé. Az ellenzék vezetői ezzel szemben úgy vélik, hogy mindkét változtatás felérne egy "elnöki puccsal", következményük pedig az lesz, hogy ha ellenzéki jelölt nyer a jövő évi elnökválasztásokon, csak korlátozott ideig és hatalommal kormányozhat. Megfigyelők szerint Kucsma hívei a várható ellenzéki jelölt, Viktor Juscsenko volt kormányfő elnökké választását akarják javaslatukkal megakadályozni. Az ukrán törvények szerint az alkotmány módosítását minden esetben kétszer kell jóváhagynia a háznak. Az ellenzék aláírásgyűjtést kezdett a változtatások megakadályozására. Leonyid Kucsma ellen 2001-ben több hónapon át tüntetett ellenzéke, amely szerint az elnöknek szerepe volt egy politikáját bíráló újságíró meggyilkolásában, s a közelmúltban is többször követelték lemondását az élelmiszerárak emelkedése és a beígért reformok elmaradása miatt. A már második mandátumát töltő ukrán elnök utódjának jövő októberben esedékes megválasztására nagy odafigyeléssel készül az Egyesült Államok és az Európai Unió, amely épp jövőre veszi fel tagjai közé a szomszédos Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát. Csütörtökön a kijevi törvényhozás - az ellenzék tiltakozása ellenére - bizottságot állított fel azon állítások kivizsgálására, melyek szerint külföldi kormányok beavatkoznak a még nem hivatalos választási előkészületekbe, pénzzel támogatva az egyes pártok mellett működő alapítványokat.
MTI - fidesz.hu