Gorbacsov sürgeti II. Miklós rehabilitálását
Mihail Gorbacsov volt szovjet elnök sürgette a bolsevikok által 1918-ban kivégzett utolsó orosz cár és családja rehabilitálását. - II. Miklós politikai rehabilitálásának hatalmas jelentősége lenne az emberi jogok oroszországi szilárdítása szempontjából - mondta Gorbacsov csütörtökön Moszkvában, rámutatva: Oroszország alkotmányának tizedik évfordulóját ünnepli, és 55 esztendeje írták alá az európai emberjogi egyezményt.
Dátum: 2003-12-11 19:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18259
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:03.844845, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Ezt meg kell tennünk. Felettébb erkölcsös lenne, és teljes összhangban állna törvényhozásunkkal - vélte az Interfax hírügynökség szerint. II. Miklós az 1917-es februári polgári forradalom után lemondott trónjáról. Az ideiglenes kormány megbízottai letartóztatták, s a szibériai Tobolszkba menekítették családjával. Az októberi forradalom után a bolsevikok 1918 tavaszán az uráli Jekatyerinburgba szállították, majd július 17-re virradóra lemészárolták őket, miután felolvasták halálos ítéletüket. Gorbacsov megjegyezte, hogy a kivégzés idején a szovjethatalom bírói szervei már beszüntették a halálos ítéletek hozatalát. Emlékeztetett rá, hogy a Romanovok meggyilkolását az orosz ügyészség és más illetékes szervek politikai megtorlásnak minősítették. A cári család tagjainak földi maradványait 1998 júliusában Szentpéterváron eltemették, ami megnyitotta az utat a rehabilitálási kérelemhez. Az orosz ortodox egyház vezetése 2000 augusztusában szentté avatta a cári család tagjait. Gorbacsov végül rámutatott, hogy a politikai megtorlások áldozatainak rehabilitálásával foglalkozó bizottság, amelyet a peresztrojka (az átalakítás) egykori főideológusa, Alekszandr Jakovlev vezet, már megtette hivatalos javaslatait Vlagyimir Putyin elnöknek.
MTI - fidesz.hu