Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Robbanások Bagdadban

Nem követelt emberáldozatot és csupán kisebb anyagi károkat okozott az a három nagy robbanás, amely csütörtök este Bagdad központjának egy részét rázta meg az amerikai főhadiszállásnak is otthont adó épületegyüttesnél.


Dátum: 2003-12-12 07:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18268
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:06.685290, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Helyi idő szerint éjfél körül hallatszottak a robbanások. Rögtön ezt követően füstoszlop szállt fel a helyszínről, az épületegyüttesben szirénák szólaltak meg, és amerikai helikopterek is emelkedtek a levegőbe.

Egy amerikai katonai szóvivő az első vizsgálatokat követően, péntek hajnalban közölte, hogy két lövedék a palotákból és parkosított részekből álló, erődszerűen megerősített épületegyüttes "környékén" csapódott be. Elmondta, egy épületben a robbanások kárt tettek, de az sem súlyos, emberi sérülést pedig egyáltalán nem okoztak.

A bagdadi főhadiszállás ellen már a múlt hónapban is megpróbáltak támadást intézni, de a tüzérségi lövedékek nem jutottak el az épületegyüttes területéig.

Csütörtökön merényletet követtek el a Bagdadtól nyugatra fekvő Ramádiban is az amerikai támaszpont ellen, ott egy amerikai katona életét vesztette, 14 megsebesült. Az öngyilkos merénylő és két feltételezett társa ugyancsak meghalt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek