Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

NATO-orosz tárgyalás az együttműködés új fórumáról

A NATO tagállamai egyetértésre jutottak abban, hogy a jövő hónapban Rómában rendkívüli csúcstalálkozót tartanak Oroszországgal az együttműködés fejlesztéséről, s ennek érdekében egy újabb közös tanács létrehozásáról.


Dátum: 2002-04-18 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1714
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:32.864553, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A NATO egy névtelenséget kérő illetékese csütörtökön kijelentette, hogy az új közös tanács létrehozása az egykori hidegháborús ellenségek közötti szorosabb együttműködés kialakítását szolgálná. Közölte: május 28-án tartanák a csúcstalálkozót az olasz fővárosban, amikor George Bush amerikai elnök Európában tartózkodik.

Abban az esetben tartják meg e találkozót, ha a 19 NATO-tagállam, valamint Oroszország külügyminiszterei megállapodnak ennek részleteiben május 14-én és 15-én tartandó reykjavíki találkozójukon.

Öt éve létezik már egy közös tanács, amely az Oroszország és a NATO közötti konzultációk fórumaként szolgál, de Moszkva panasza szerint az orosz államnak nincs igazán szava e már meglevő fórumon, mivel az észak-atlanti szövetség tagjai előre összehangolják álláspontjukat.

Amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök elhatározta, hogy Moszkva csatlakozik a terrorizmusellenes nemzetközi koalícióhoz, akkor alakult ki a szövetségben egy olyan új testület terve, amelyben Oroszország egyenlő partner lenne a biztonsági kérdések egy szűkre szabott körét illetően - írta a Reuters.

Kapcsolódó elemek