Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A brüsszeli csúcson európai védelmi politikájáról tárgyaltak

Az Európai Unió tagországainak vezetői lényegében megállapodtak azoknak az elképzeléseknek a megvalósításában, amelyek azt célozzák, hogy az unió a NATO-val, vagy anélkül képes legyen önálló hadműveletek lebonyolítására - vált ismertté pénteken Brüsszelben diplomáciai forrásokból.


Dátum: 2003-12-12 12:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18283
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:11.288402, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nagy-Britannia, Franciaország és Németország közös tervezetének a célja, hogy felszámolja az Egyesült Államokkal hét hónapja tartó vitát a NATO és az EU viszonyát illetőn. Washington következetesen ellenzi az unió önálló katonai főhadiszállásának a létesítését célzó terveket, mert azokat az észak-atlanti szövetség egységére nézve komoly veszélynek tartja.

A három ország által csütörtök éjszaka ismertetett elképzeléseket a NATO üdvözölte. George Robertson, a szövetség főtitkára a NATO és az EU számára egyaránt kedvező ügyletnek nevezte a kezdeményezést.

A kompromisszum értelmében az uniónak nem lesz ugyan önálló katonai szervezete, de egy hadműveleti tervező kirendeltséget létesít a NATO mons-i főhadiszállásán, ahonnan a szövetség segítségével saját európai műveleteit irányítja. (Voltaképpen állandósítanák és kibővítenék azt a kis csoportot, amelyet az idén állítottak fel ideiglenes jelleggel az EU első katonai akciójának, a macedóniai békefenntartásnak az irányítására.) Emellett megnövelik az unió most is létező, de egyelőre csak elvi kérdésekkel foglalkozó vezérkarát. Cserében az EU illetékes szerveinél is lesznek NATO-tisztek, hogy mint Lord Robertson fogalmazott, "csökkentendő a gyanakvást".

Az EU a kollektív védelem megvalósítása terén ugyancsak a megegyezés közelébe került. A leendő első európai alkotmány rendelkezne arról, hogy bármelyik tagállam megtámadása esetén a többiek kötelessége lesz a bajba jutott segítségére sietni.

Louis Michel belga külügyminiszter a körvonalazódó megállapodást értékelve megállapította: ezzel kezdetét veszi az Európai Unió valós védelmi rendszerének a kiépítése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek