Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Csillag kamatostul kéri vissza a Széchenyi Terv-adta támogatást

Csődközeli állapotba került egy vállalkozás, mert néhány nappal azelőtt kezdték meg a beruházást, mielőtt beadták volna pályázatukat a Széchenyi Tervre - ez kizáró oknak számít a jogszabályok szerint. Mégis megítéltek 22,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást a vállalkozásnak, viszont a kormányváltás utáni ellenőrzésekkor kamatostul követeli vissza az állam az átutalt pénzt. A vállalkozó méltányosságot kért, mivel tudta nélkül kezdte alvállalkozója az építkezést. Medgyessy titkársága a méltányossági kérelemre azt válaszolta: piacgazdaságban a kormány nem támogathat veszteséges [sic! - fidesz.hu] vállalkozókat.


Dátum: 2003-12-12 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:13.869186, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kehidakustány településen panzió és étterem építése céljából adta be pályázatát Garami István vállalkozó, aki a Széchenyi Terv keretében vissza nem térítendő támogatást igényelt és kapott 2001 tavaszán 22,5 millió forint értékben, amelynek az első felét folyósították is, a második fele pedig a pénzügyi elszámolás végén járt volna.

A kormányváltás után átvizsgálták a Széchenyi Terv szerződéseit, és felfedezték, hogy a vállalkozó megsértette a Gazdasági Minisztérium 2001 januárjában hozott rendeletét, mely szerint "a pályázat benyújtása előtt megkezdett beruházáshoz, fejlesztéshez támogatás nem nyújtható". Ez a pályázati kiírásnak is feltétele volt.

Az építési napló szerint a munkálatok már március 20-án kezdődtek, a pályázatot pedig április 5-én nyújtották be. Ennek ellenére 2002 januárjában a támogatás első felét (11,25 millió forintot) megkapták. A nagy összegű támogatás megítélése és kiutalása miatt helyszíni ellenőrzést végzett a gazdasági tárca egyik szerve tavaly októberben, ahol megállapították, hogy a beruházás az építési napló tanúsága szerint már a pályázat beadása előtt elindult, ez pedig egy 1998 decemberi kormányrendeletet, a már idézett miniszteri rendeletet és a pályázati kiírásban foglaltakat sértette. Ezért a gazdasági tárca (idén júniusban) a szerződést felmondta és megtette a jogi lépéseket a már kifizetett támogatás és kamatainak visszaszerzésére.

Garami István azt állítja, hogy az alvállalkozója a tudta és beleegyezése nélkül vonult fel az engedélyezett időpont előtt a terepen, és végzett különböző munkálatokat. Ezért Csillag István miniszterhez fordult, hogy ügyükben gyakoroljon méltányosságot. A miniszter válaszában azzal utasította el mindezt (a tárca ellenőrzési főosztálya által végzett újabb ellenőrzés után), hogy "a hivatkozott jogszabályok nem adnak felmentést arra, hogy a jogszabályi tilalmak alól méltányossági alapon felmentést adjak."

A vállalkozó ezután a miniszterelnöknek is írt levelet, amelyben kérte segítségét, hogy részletekben fizethessék vissza a visszakövetelt támogatást, valamint mentesüljenek a kamatok megfizetésétől. A titkárságától azt a választ adták, hogy a kérdés nem tartozik a kormányfő hatáskörébe, a konkrét esettől elvonatkoztatva - általánosságban a következőket írták: "Ma Magyarországon piacgazdaság van, a vállalatok, vállalkozások a nyereségességükből, a piaci versenyképességükből élnek meg. Az adófizetők pénzét veszteséges vállalkozásokba ölni több mint pazarlás. Nemcsak azért mert az adófizetők pénze máshol jobb helyen lenne (pl. egészségügy, oktatásügy, szociálpolitikai kiadások), hanem mert a veszteséges vállalkozások támogatása az elavult, korszerűtlen termelési struktúrák konzerválását is jelenti egyben. Ha azt akarjuk, hogy Magyarország minél hamarabb felzárkózzon a gazdaságilag fejlett országok közé, akkor ahhoz fejlett, magasabb hozzáadott értékeket előállító, versenyképes vállalkozásokra van szükség. Egy piacgazdaságban ezt nem a kormány, nem a politikusok, hanem a piac szabályozza."

Az [origo] kérdésére az illetékes helyettes államtitkár, Apitiné Kornélné azt válaszolta, hogy a minisztériumnak nincsen joga mérlegelni a jogszabályok alkalmazásakor, mert a törvény mindenkire egyformán vonatkozik.

A panzió és az étterem felépült, fogadja a vendégeket, de a vállalkozó állítása szerint csőd közeli helyzetbe kerültek amiatt, hogy vissza kell fizetniük a több mint tízmilliós támogatást.

[origo] - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek