Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lánczi András kapta a Bibó István Díjat

Lánczi András politológus, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Politikatudományi Tanszékének vezetője kapta a Bibó István Díjat - tájékoztatta Török Gábor, a Politikatudományi Társaság főtitkára.


Dátum: 2003-12-12 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:16.432924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A díjat a Magyar Tudományos Akadémián, a társaság pénteki közgyűlésén vehette át Lánczi András, akinek eddigi munkássága alapján ítélték oda az elismerést.

Török Gábor elmondta, hogy a Bibó István Díjat a Magyar Politikatudományi Társaság és a Bibó István Alapítvány hozta létre 1993-ban a magyar politikatudomány kiemelkedő teljesítmény nyújtó képviselőinek évenkénti kitüntetésére.

A társaság elnöksége és az alapítvány kuratóriuma idén 18 jelölt közül, két fordulóban, titkos szavazással döntött a díjazottról.

Lánczi András elmondta: az 1980-as évek második felétől kezdődően foglalkozik politikai filozófiával, érdeklődésébe tartozik még a politikaelmélet is. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen 1991 óta oktat, 2002 novemberétől a Politikatudományi Tanszék vezetője.

Eddig öt önálló műve jelent meg a politikai filozófiáról és a demokráciaelméletről. A politikai filozófia témakörében négy könyvet fordított magyarra, valamint három, meghatározó politikatudományi kézikönyv szerkesztője.

A XX. század politikai filozófiája című művét számos egyetemen használják tankönyvként.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek