Megjelent az ifjúságpolitikai Fehér Könyv
A magyar kormány ifjúságpolitikai célkitűzései teljes összhangban állnak az Európai Bizottság által megfogalmazott és az úgynevezett Fehér Könyvben rögzített irányelvekkel - mondta csütörtökön az ifjúsági miniszter egy budapesti sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-04-18 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:33.464075, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás bemutatta az európai szervezet által a múlt év őszén elfogadott dokumentumot, amelynek magyar fordítását most jelentették meg.
A miniszter úgy látja, hogy a magyar ifjúságpolitika elismertségét jelzi az is, hogy a tizenhárom tagjelölt ország kormányzati és nem-kormányzati szakembereinek részvételével megrendezésre kerülő nemzetközi konferenciának Budapest adhat otthont csütörtöktől szombatig.
Deutsch Tamás emlékeztetett arra, hogy az Európai Unió tagállamaiban több mint 50 millió 15 és 25 év közötti fiatal él, és ez a szám a közép- és kelet-európai országok csatlakozásával jelentősen emelkedni fog.
A miniszter a Fehér Könyvben megfogalmazottakról szólva arra hívta fel a figyelmet, hogy a fiatalok szükségleteinek és véleményének ismerete és figyelembevétele az őket érintő döntésekben alapvető követelmény kell hogy legyen.
Szavai szerint a konferencia - amelyen részt vesznek Litvánia, Lettország, Észtország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Szlovákia, Szlovénia, Románia, Bulgária, Ciprus, Málta, Törökország és Magyarország, valamint az Európai Unió és az Európai Tanács képviselői is - a társult országok szakemberei számára lehetőséget nyújt az együttgondolkodásra.
Az Európai Bizottság és az ISM támogatásával megrendezésre kerülő konferencián a résztvevők munkacsoportokban fogalmazzák meg majd ajánlásaikat, a többi közt a fiatalok társadalmi aktivitásával, a formális és nem formális oktatással, az ifjúsági munkával és a nemzetközi együttműködési programokkal kapcsolatban.
Thirteen for Teens (A tizenhármak a tizenévesekért) elnevezésű konferencia részletei megtalálhatók a www.13410s.hu világhálós oldalon. (Az internetes cím az angol 13-for/four-10-es szójátékból ered.)