Érvek a Nemzeti Alaptanterv visszavonása mellett
A NAT 2003-at haladéktalanul vissza kell vonni, és más szakemberek bevonásával megkezdeni a hatályos Nemzeti alaptanterv tényleges felülvizsgálatát, majd a felülvizsgálat eredményeként közmegegyezésre alkalmas, nemes pedagógiai hagyományainkat tiszteletben tartó, az igényes és korszerű nevelés-oktatáshoz alapokat biztosító Nemzeti alaptantervet készíteni - szögezi le a Szövetség Kulturális tagozatának állásfoglalása.
Dátum: 2003-12-12 18:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18301
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:17.080092, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Kulturális Tagozat
Állásfoglalás
A Nemzeti alaptanterv (NAT) 2003. című OM-tervezetről
A tervezetet június 30-i dátumot viselő levéllel bocsátották "széleskörű szakmai és társadalmi vitára", majd augusztus 27-én hirdette meg a KÁOKSZI a vitát lezáró konferenciát. A módszer - a nyár kellős közepén, illetve iskolakezdéskor vitatkozzék a szakma a következő évtizedeket meghatározó "reformokról" - jól ismert, és semmibe veszi az érintetteket: ezt alkalmazták a felsőoktatás átszervezését megcélzó vitaanyagnál is.
A Nemzeti alaptanterv a törvény értelmében "a nevelés-oktatás tartalmi egységét, az iskolák közti átjárhatóságot" biztosítja, valamint meghatározza "a nevelő-oktató munka kötelező és közös céljait, a nevelő-oktató munka alapjául szolgáló ismeret-, készség-, és képességjellegű követelményeit...".
Az Oktatási Minisztérium által vitára bocsátott és a közeljövőben elfogadtatni szándékolt NAT 2003. c. dokumentum e törvényi előírásnak nem felel meg.
Nem biztosítja a közoktatás tartalmi egységét, mivel nem tartalmaz tananyagot, ismereteket. Az elgondolás szerint oktatási rendszerünkben nem fog jogszabály rendelkezni arról, hogy mit kötelesek az iskolákban tanítani.
Műfaját tekintve nem nevezhető tantervnek, mert nem rendelkezik az egyes műveltségi területek tanítására fordítható időről sem. Így kiszolgáltatja az iskolákban közvetített művelődési tartalmat a mindenkori divatoknak és lobbi-érdekeknek.
Nevelési céljai, "az iskolai nevelés-oktatás közös értékei" közül alapvető erkölcsi értékek hiányoznak, amelyek nélkül emberi létformánk legjellemzőbb sajátjától fosztja meg a nevelés szereplőit: a felnövekvő nemzedéket és a pedagógusokat.
A dokumentum fellengzős, többnyire érthetetlen posztmodern tudományfilozófiai fejtegetései alkalmatlanok arra, hogy érdemi eligazítást nyújtsanak a kerettantervek és a helyi tantervek készítői számára.
A zavaros nyelvezetű szöveg méltatlanná teszi a dokumentumot a címében szereplő nemzeti jelző viselésére.
Számos rangos szakmai szervezet, továbbá pedagógusok, más értelmiségiek és közéleti emberek juttatták el hozzánk a NAT 2003-mal szemben megfogalmazott elítélő véleményüket és tiltakozásukat. A tervezetet elutasítja a Magyar Tudományos Akadémia több osztálya.
A NAT 2003-at haladéktalanul vissza kell vonni, és más szakemberek bevonásával megkezdeni a hatályos Nemzeti alaptanterv tényleges felülvizsgálatát, majd a felülvizsgálat eredményeként közmegegyezésre alkalmas, nemes pedagógiai hagyományainkat tiszteletben tartó, az igényes és korszerű nevelés-oktatáshoz alapokat biztosító Nemzeti alaptantervet készíteni.
Budapest, 2003. szeptember 24.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Kulturális Tagozat
Országos elnöksége