Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A polgári kormány épített, a szocialisták avatnak

A kormányváltás óta a polgári kormány által megkezdett beruházások folytatódnak, az átadásokon pedig, mint például pénteken a farkasgyepűi kórház avatásán, azok szerepeltek, akik ellenezték a fejlesztést - mondta Bernáth Ildikó, Veszprém fideszes országgyűlési képviselője.


Dátum: 2003-12-13 10:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18306
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:18.614965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz megyei alelnöke arra a pénteki sajtótájékoztatóra reagálva fejtette ki véleményét a veszprémi beruházásokról, amelyen kormánypárti politikusok a kormányváltás óta a városi beruházások megvalósításához nyújtott 3,7 milliárd forintos állami támogatásról számoltak be.

"A sajtó arról nem ad hírt, hogy a kormányváltás utáni beruházások a polgári kormány idején indultak, ilyen például a városházi sajtótájékoztatón emlegetett kerékpárút építése, a szennyvíztisztító telep bővítése, amelyhez egymilliárd, vagy a kórház-rekonstrukció, amelyhez a polgári kormány 750 millió forint

támogatást nyújtott, s ilyen a börtönépítés is" - mondta a fideszes országgyűlési képviselő. "Farkasgyepűn az avatáson azok feszítettek, akik a kilencvenes években be akarták záratni a gyógyintézetet. A megyei közgyűlésben a fideszes képviselők a kisgazdák segítségével akadályozták meg a kórház fölszámolását és érdeklődő vállalkozóknak való átjátszását. A tüdőgyógyintézet bezárását ugyanaz a miniszter támogatta, aki ma is az egészségügyi tárca élén áll" - fogalmazott Bernáth Ildikó.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek