Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Menesztették a kormányt

Lemondásra kérte fel Alejandro Toledo perui elnök pénteken országának miniszterelnökét, Beatriz Merinót és a vezetése alatt álló kabinetet, feltehetően a kormányfő asszony magánéletére vonatkozó, botrányszagú híresztelések miatt.


Dátum: 2003-12-13 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:18.907106, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A július óta hivatalban lévő Merino Peru történetének első női miniszterelnöke, és - az ellenzékieket is megelőzve - az ország legnépszerűbb politikusa, esélyesnek tartották az elnöki posztra is. Az utóbbi időben azonban olyan híresztelések középpontjában állt, amelyek homoszexualitással és barátainak pozícióba juttatásával vádolják. Merino tagadja e vádakat, de Toledo a napokban már jelezte, hogy nem örül annak, ha a politikát "infantilis cselekedetekkel" keverik. Míg Merino támogatottsága meghaladja az 50 százalékot a lakosság körében, Toledo ma már a lakosság több mint 80 százalékának bizalmát nem élvezi. Amióta mindazonáltal Merino elfoglalta hivatalát, Toledo népszerűsége csaknem kétszeresére (11 százalékról 18-ra) emelkedett. Az államfői döntést követően Peruban hétfőn várhatóan új kormány alakul. Merino jelenleg az Egyesült Államokban tartózkodik, de szóvivőjének közlése szerint vasárnap visszatér Limába.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek