Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A végső szót a vidéki Magyarország fogja kimondani

Április 7-én a pártok sorsát a választók elrendezték, a második fordulóra a választás leegyszerűsödött, 21-én nem pártok, hanem két világ között kell választani - jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Kalocsán.


Dátum: 2002-04-18 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1717
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:25:33.764973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök elmondta: 131 mandátumért folyik a küzdelem, amelyek többsége vidéken van, "a végső szót a vidéki Magyarország fogja kimondani".

- A vidék szava azonban erőtlen, gyenge, ha abban nem hallatszik a kisgazdák hangja - fogalmazott a fideszes politikus.

Arra kérte az egybegyűlteket, hogy keressék fel egyenként a kisgazdákat, a gazdálkodókat, győzzék meg őket arról, hogy menjenek el szavazni.

Orbán Viktor szavai szerint csak népszavazási kezdeményezéssel sikerült néhány évvel ezelőtt megakadályozni, hogy a mostani ellenzék megengedje a külföldiek földtulajdon-szerzését.

- A kisgazdák nélkül nem, de velük együtt meg tudjuk védeni a magyar termőföldet - mondta a miniszterelnök.

Orbán Viktor a néhány hónappal ezelőtt idehelyezett, nagy ellenérzéssel fogadott menekülttáborról szólva külön köszönetet mondott a kalocsaiaknak türelmükért.

- Álltuk a szavunkat, tartjuk a szavunkat, azt mondtuk, hogy átmeneti segítséget kérünk Önöktől, s most, hogy a helyzet a világban változik, mint látják, meg is szűnik ez a tábor - jelentette ki.

A miniszterelnök kitért arra is, hogy a szocialista színekben induló hajósi népművelő, Alföldi Albert visszalépett a harmadik helyen álló SZDSZ-es jelölt, Török Gusztáv Andor kalocsai polgármester javára. Közölte: megérti, hogy "Alföldi Albert személyét, aki még a '80-as évek elejétől hagyott emlékeket az olyan emberek fejében, mint én, egyfajta tisztelet és megbecsülés övezi, hiszen őt a kommunista párton belüli nemzeti elkötelezettségű emberként, legendás népművelőként tartották számon, aki nagyon sokat tett a nemzeti népi kultúra megmaradásáért, megerősödéséért".

- Azt is megértem, hogy a helyi ügyek képviselete fontos a parlamentben is, ezért meglehetősen nagy számban tüntették ki bizalmukkal a polgármestert - vélekedett Orbán Viktor.

Mint mondta, azt azonban már nem érti, hogyan mondhat le "egy nemzeti gondolkodású ember, még ha volt kommunista párttag is, egy olyan ember javára, akinek majd a parlamentben egy olyan párt programját kell képviselnie, amelytől a népben és nemzetben való gondolkodás meglehetősen távol áll".

- Ne felejtsék el, itt nem ideológiáról, hanem konkrétumokról van szó, a parlamentben országos ügyekben kell állást foglalni - fűzte hozzá.

Arra kérte a kalocsai választókerület polgárait, gondolják át újra, kire adják voksukat a második fordulóban. Hangsúlyozta: jó szívvel ajánlja a választópolgároknak a Fidesz-MDF jelöltjeként Tóth Istvánt, aki eddig is országgyűlési képviselő volt.

- Amikor arról kellett dönteni, hogy visszaadjuk-e a családi pótlékot, az alanyi jogú gyest, bevezessük-e ismét a gyedet, legyen-e gyermekek után járó adókedvezmény, töröljük-e el a tandíjat, legyen-e diákhitel, legyenek-e olcsók a lakáskamatok, legyen-e 50 ezer forint a minimálbér 19 500 forint helyett, legyen-e státustörvény, legyen-e magyar összefogás, akkor Tóth István szavazatára mindig számítani lehetett, míg a velünk szemben állókéra sohasem - érvelt Orbán Viktor.

A miniszterelnök Kalocsán látogatást tett Bábel Balázs érseknél, a Kalocsa-Kecskeméti Római Katolikus Egyházmegye vezetőjénél.

Kapcsolódó elemek