Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alakuló ülése Kolozsváron

Megalakult szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT). Tiszteletbeli elnökévé Tőkés Lászlót, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét választották meg, s egyben felkérték arra, hogy a kezdeti időszakban lássa el az elnöki teendőket is.


Dátum: 2003-12-13 14:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18316
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:21.719667, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EMNT megalakulásával lezárult a folyamat, amelyet az év elején maga Tőkés László kezdeményezett. A tanács létrehozói azok a személyek és csoportok, amelyek elkülönülnek a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelenlegi fő politikai irányvonalától, és az erdélyi autonómia ügyét kívánják a jövőben saját elképzeléseik szerint megjeleníteni.

Az EMNT megalakulását ugyanezen a napon bírálták az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombati marosvásárhelyi ülésén, hangoztatva, hogy "alternatív politikai szervezetről" van szó, amely csak megosztja a magyarságot. A tanács megalakítói viszont cáfolják, hogy az RMDSZ ellen lépnének fel, de bírálják az RMDSZ-t, amiért az szerintük "megfeledkezett" az autonómia korábban meghirdetett programjának megvalósításáról.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek