Oroszország nehezményezi a Pentagon döntését
Oroszország diplomáciai úton kifogásolta az Egyesült Államoknak azt a döntését, hogy az Irakban beavatkozó koalícióból kimaradt országokat (köztük Oroszországot, Franciaországot és Németországot) kizárja az amerikai büdzséből pénzelt újjáépítési megrendelésekre szóló pályázatokból.
Dátum: 2003-12-13 15:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=18317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 19:18:22.017905, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jurij Fedotov orosz külügyminiszter-helyettes szombaton Moszkvában közölte, az amerikai döntés komoly negatív következményekkel jár, és megkérdőjelezi az Egyesült Államok hajlandóságát arra, hogy a nemzetközi közösség egészével együttműködjön az igazságos és tartós iraki rendezés érdekében. Politikai síkon ez újabb tanújele annak, hogy az Egyesült Államokban még mindig megvan a szándék az Irakot érintő összes probléma egyoldalú, titkos, a nemzetközi közösség véleményét figyelmen kívül hagyó eldöntésére - vélte Fedotov. A külügyminiszter megjegyezte: ez az amerikai hozzáállás semmi jóra nem vezetett Irakban, és nyilvánvalóan nem is fog.
Az iraki problémának az ENSZ Biztonsági Tanácsában kedden esedékes vitáján Oroszország ismét kifejti álláspontját - jelezte Fedotov, aki szerint a lényeg az amerikai döntés politikai üzenete, nem pedig az, hogy van-e joga az Egyesült Államoknak a meghozatalára, vagy sem. Mellesleg kétséges, hogy összeegyeztethető-e a döntés a Kereskedelmi Világszervezetnek a tisztességes versenyre vonatkozó szabályaival - toldotta meg a diplomata az Interfax hírügynökség szerint.
Az amerikai döntésre azonnal reagálva, Szergej Ivanov védelmi miniszter a hét közepén kijelentette, hogy Oroszország nem szándékozik leírni Irakkal szembeni (nyolcmilliárd dolláros) adósságkövetelését.
MTI - fidesz.hu